Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: Illegális kommunisták Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
A bántalmazások elől úgy tűnik, a letartóztatott nők sem menekültek. Szana Antalné erről igen tömören az alábbiakat nyilatkozta: „1931. január 11-én lebuktam. Engem is vallattak, kínoztak, gyötörtek. [...] Órákon át voltam eszméletlen. Hathétig voltam fekvő beteg. [...] A Markóban [...]A sétán találkoztam Kardosnéval is. Tőle tudtam meg: ki volt a spicli. A tárgyaláson nem tudtak ránk bizonyítani semmit, mégis hathétre ítéltek. Előbb nem engedhettek ki - a kínzások miatt. Vámbéri Rusztem volt a védőügyvédem. Sokat kínoztak és volt olyan elvtársunk, akit agyonvertek."121 121 SZANA A. G. 1. 1969.134-135. p. 122 MNL JNSzML V. 474. Szolnok város közigazgatási iratai 907/1933. 123 Ugyanebben a levélben azzal is megvádolta Fodort, hogy egy 1930-as évek eleji bőripari sztrájk alkalmával abban formálisan vett csak részt, de közben titokban hordta haza a munkát a cipészmesterétől és odahaza dolgozott. MNL JNSzML XXXV. 39/b-2.305. MDP Szolnok Megyei Bizottsága, apparátusi ir. 1948-1956. 305. ő. e. Az 1930 őszén letartóztatottak törvény széki tárgyalásán szintén előjött az erőszakkal kikényszerített vallomások kérdése, igaz ezúttal is jogorvoslat nélkül, mivel „valamennyien a rendőrség és a vizsgálóbíró előtt tett beismerő vallomásukat a főtárgyaláson visszavonták. Ezt azzal indokolták, hogy a rendőrségen őket bántalmazták, vizsgálóbíró előtt pedig azért nem merték vallomásukat visszavonni, mert féltek, hogy a rendőrségre visszaviszik őket. [...]A kir. törvényszék azonban a vádlottaknak a nyomozás során és a vizsgálóbíró előtt tett, részletes vallomásuknak viszszavonását - melynek indoka a kommunista perekben már untig ismert bántalmazástóli félelem, vagy ütlegelés - mint teljesen elfogadhatatlanat nem honorálta. Dr. Holbács [helyesen: Dolobács] Béla rendőrfogalmazó és Bögre Sándor államrendőrségi detektív vallomásával valamint a rendőrorvosi bizonyítvánnyal e védekezésük megcáfolást nyert. De hogy nem kény szer ítettettek beismerő vallomást tenni, mutatja az a körülmény is, hogy miként Schwimmer Eerencz sajátkezű, önként leírt vallomást is tettek, melyek oly minuciózus részleteket tartalmaznak, melyek feltételére ezeket a körülményeket nem ismert rendőrközegek őket nem is kényszeríthették.”122 Ez utóbbi idézet, ha nem is cáfolja a rendőri erőszakot, annak gyanúját mindenesetre felvetik, hogy a kommunisták olyan esetekben is élhettek a vallomások kínzásokra hivatkozó visszavonásának eszközével, amikor tényleges erőszakra nem került sor. Annál is inkább, mivel ezzel a módszerrel leplezhették az esetleges besúgás tényét, illetve az egymás ellen tett terhelő vallomásaikra is védhető magyarázattal szolgálhattak. Évekkel később, 1949-ben Tisza József is épp ezzel gyanúsította meg egykori harcostársát, Fodor Jánost egy bizalmas belső pártiratban: „Az elvtársakat levitték Mezőtúrra a csendőrségre és ott állatias módon megkínozták, s Fodor itt az elvtársaknak elmondta, hogy neki is kiverték a fogát, azonban az elvtársak ezt nem hitték el, mert semmi nyomát nem látták a verésnek.”123 A fenti esetekben tehát még érvelhetne valaki azzal, hogy a rendőri erőszak megtörténte se nem cáfolható, se nem bizonyítható. Ismerünk azonban olyan példát is, amikor maga a korabeli nyomtatott sajtó számolt be teljes nyíltsággal egy kegyetlen rendőr, Jámborfy Béla személyéről, aki kihallgatás közben véresre vert egy házaspárt, s bűnösségét a törvényszék is megállapította. Őt a Kúria egy hónapi fogházra és állásvesztésre ítélte. Önmagában már az is meglepő, hogy ezt a vezető szolnoki lap megírta, az igazán mellbevágó azonban az a jellemzés, amit ennek fényében adtak róla: „mintaképe volt a megbízható rendőrtisztviselőknek, a jogerős ítélet után kegyelmi kérvényt adott be a kormányzóhoz. [...] az államfő helyt adott a 50
