Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: Illegális kommunisták Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

mokratákkal együttműködő kommunisták visszaemlékezéseiben is megfigyelhető az ideológiai alapú különbségek utólagos kidomborítása. Ragó Antal, a Földmunkás Szövetség szolnoki prominense például így emlékezett viszonyukra: „Szeder Ferenc jobboldali szociáldemokrata képviselő többször akart velem beszélni, de én kitértem előle. Egy nap [...] Átmentem. Szeder ezzel fogadott: -[...] engedjetek az elveitekből, ne legyetek olyan makacsok. Látjátok Angliában és másutt is a munkáspártok jól együttműködnek a kormánypártiakkal. Angliában még munkásokból lett lordok is vannak. - Nézd Szeder - mondtam -, mi nem leszünk árulók! Nem adjuk el a munkásosztályt."105

105 RAGÓ A. 1969.114. p.

106 Az elfeledett helyi kisgazda politikusokra példaként említhető a Gergelyffy házaspár, akiknek érdekes történetét Bojtos Gábor főlevéltáros tárta fel nemrégiben, https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/hirek/dr_gergelyffy_

gezane_graff_iren_az_elso_no_szolnok_varos_kepviselotestuleteben (Utolsó letöltés: 2020.10. 30.)

A Horthy-rendszer baloldali ellenzékéhez tartozó Kisgazdapárt 1945 előtti politikai tevékenységéről a helytörténeti művekben még csak ennyi szó sem esett. Pártjukat lényegében kitörölni igyekeztek a kollektív emlékezetből, mintha nem is léteztek volna.106

Maguk a kommunista veteránok tehát arra törekedtek, hogy esetleges szociáldemokrata, vagy más irányú, kevésbé harcos múltjukat valahogyan a munkásmozgalom kommunista vonalához kössék, tevékenységük jelentőségét, múltbeli kockázatvállalásukat és áldozathozatalukat jobban kidomborítsák, míg az emlékezetpolitikai elvárásokkal össze nem egyeztethető megállapításaikat elhallgassák. Ezt a törekvést érhetjük tetten abban a finom csúsztatásban is, hogy az illegális kommunista sejtekhez csak később csatlakozókról már az ezt megelőző tevékenységük kapcsán is következetesen mint kommunistákról, s nem mint kommunista szimpatizánsokról, vagy radikális baloldaliakról beszélnek. Ezzel ugyanis képzeletben kiterjeszthették a valódi, illegális KMP sejtekben végzett mozgalmi munkájukat az azt megelőző, MSZDP tagjaként kifejtett tevékenységük időszakára is.

Elvétve mégis akadnak olyan elszólások és kijelentések, melyek az öncenzúra és az emlékezetpolitika kettős szűrőjén átjutva publicitást kaphattak és árnyalni tudták a hivatalos történelemképet.

Vármegyénk esetében például leginkább a sztrájkokról szóló beszámolók voltak hivatottak alátámasztani a kommunisták tömegbefolyását. Kétségtelen, hogy a szolnoki fatelepi munkások, avagy az építőmunkások bérharcaiban, szervezőkként az illegális sejtek tagjai is kitüntették magukat. Komoly egzisztenciális kockázatot vállaltak a filléres, ugyanakkor a munkások nyomorát mégis csak enyhíteni képes megmozdulások során. Mint hangadók, a munkaadókkal tárgyaló küldöttségek tagjai olykor az állásukat is elveszítették.

E sztrájkokkal kapcsolatban viszont feltűnő, hogy azok szinte kivétel nélkül Szolnokra, a megye legiparosodottabb településére koncentrálódtak. Ezzel szemben a megye második legerősebb illegális kommunista szervezetének otthont adó Mezőtúron már nem tudunk szervezett sztrájkokról. Az államszocialista történetírás érthetően azzal büszkélkedett, amivel tudott, de a visszaemlékezések nem publikált lapjain elég egyértelmű kijelentést találni arra, hogy a két háború közötti Mezőtúron sztrájkmozgalmak egyáltalán nem voltak, „mert munka sem igen volt, hát nem is volt lehetőség sztrájkra sem.” Itt, és a többi mezővárosban legfeljebb csak ínségmunkát követeltek a polgármestertől, illetve a baloldali sajtót 46