Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
ADATTÁR - MAGÓ KÁROLY: A második világháború szolnoki áldozatai
szám alatt éjjel fél kettőkor, lövési sérülés okozta elvérzésben. Április 7-én mellkasi lőtt seb miatt halt meg özv. Horváth Sándorné. Május 5-én este fél nyolckor az Alcsi sziget 81. szám alatt mellkas lövés miatt elhunyt Tímár Mihály. Július 9-én a 13 éves Tenyeri János hunyt el lövési sérülés okozta kivérzés miatt az Attila úti kórházban, július 11-én pedig Erdélyi Sándor haslövés követeztében halt meg kórházban. Október 11-én hajnal fél kettőkor Mondok József hunyt el lövési sérülés miatt, október 16-án pedig Kárász Lajos halt meg fejlövés miatt. November 20-án Mihalcsik Mihályné halt bele a lövési sérüléseibe. A kutatások jelenlegi állása szerint december 22-én történt az utolsó halálos kimenetelű atrocitás, ekkor Jegesi István halt meg lövés okozta elvérzés miatt. Hősi halottak, háborús események során elhunytak Azokat a szolnoki férfiakat, akik Szolnoktól távol, a fronton haltak meg, sokáig eltűntként tartották nyilván. Ebből kifolyólag a család abban bízott, hogy hadifogságba került és haza fog térni a háború után. Ahogy telt az idő, lassan kénytelenek voltak elfogadni az elfogadhatatlant: hősi halált halt, akit haza vártak. Ebben a részben olyan elhunyt szolnoki férfiak neveit ismertetem, akiknél a halotti anyakönyvekben a halál okaként „ismeretlen” lett feltüntetve. Minden esetben ellenőriztem, hogy van-e az adott személynek katonai veszteségi kartonja, s akinél találtam, ott fel van tüntetve annak a tartalma is. 1948-ban készült az első bejegyzés, Halász József 1945. március 29-én hunyt el Deutsch Schützenben. 1949-től növekedett az utólagos halottá nyilváníttatások száma. Oroszországban hunytak el harccselekmények során: Biró László, Haraszti Máté, Kardos Ferenc, Kovács József, ifj. Timár József, Horváth György (feltüntették a települést is: Sztanyiszlau), S. Papp Lajos, Szilvási Antal, Lajkó László, Dr. Lovrich József tüzérszázados, Spitzmüller József, Zelei András, Bárkány János, Keskeny János, Deák István. Gajdács Pál Siómaroson, Timár Béla Soktiban, Dr. Kővári Miklós Róbert Völgyiben halt meg. A halotti anyakönyvben Figusch Ferenc elhalálozási helyszínének Galícia lett feltüntetve. Figusch Ferencnek elérhető a veszteségi kartonja, mely szerint tartalékos hadnagy volt és 1944. június 20-án D. Obeczben hunyt el.25 A katonai okmánya szerint nem szolnoki lakos volt, ennek ellenére az anyakönyv szolnokiként tartja nyilván. Burda László a halotti anyakönyv szerint 1944. szeptember 17-én hunyt el Világosnál, azonban a veszteségi kartonja szerint Hármashatárhegyen halálozott el.26 25 www.hadisir.hu/hadisir-nyilvantarto (Letöltés ideje: 2020. november 2.) 26 Uo. Ismeretlen helyen hunyt el Polgár István, Kupeczki Károly Kálmán és Rácz Mátyás. 1950-ben halotti anyakönyvezett, Oroszországban elhunyt személyek: Pusztaszeri János őrmester, Túri Elek, Bede József, Tóth Ödön, Gyetvai Kálmán, Pusztaszeri János (feltüntették a települést: Misdojanka), Ecsedi Sándor (feltüntették a települést: Alexejevka), Lévai Mihály (feltüntették a települést: Leningrád) valószínűleg hadifogolyként hunyt el, mert a halál időpontjának 1946. február 28-át jegyezték fel. 228