Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
TANULMÁNYOK - CSEH GÉZA: Akik a Kádár-korszakban is messzire vágytak... „Disszidens" perek a Szolnoki Járásbíróság iratanyagában
Sz. L. 40 éves földmérő technikus és Sz. L-né 36 éves laboráns, szolnoki lakosok. Vád: Hazatérés megtagadása.26 26 MNL JNSZML XXV. 13. b.1076/1974. 27 A vízumkényszer a szocialista országok között már az 1960-as évek első felében megszűnt. Az utazásokhoz azonban 1972-ig minden egyes esetben a személyigazolvánnyal együtt használható betétlapot kellett igényelni. Sz. L. osztályvezető volt az egyik állami gazdaságban, a felesége egy szolnoki székhelyű nagyvállalat laboratóriumában dolgozott. 1974 júliusában autóval a svédországi Göteborgba utaztak és onnan nem tértek haza. Állásukról mindketten levélben lemondtak. Sz. L-né két hónappal később volt kollégáinak írt levelében arról számolt be, hogy férje már munkát kapott és neki is állást ígértek az egyetem szilikátlaborjában. Négy szobás, 94 négyzetméteres lakást utaltak ki számukra, amit már be is rendeztek. „Nagyon jó a levegő, de drága a cigaretta és van benne valami, amitől szédül az ember” - írta kollégáinak. Csupán gondolhatjuk, hogy az asszony túlságosan nem erősítette a „szocialista hazafiság" érzését a szolnoki laboratórium munkatársainak körében, amennyiben egyáltalán elolvashatták a bírósági iratokhoz csatolt magánlevelet. Sz. L-ék Szolnokon saját tulajdonú szövetkezeti lakásban laktak és garázsuk is volt. A magyarországi viszonyok szerint jó anyagi körülmények között éltek, ám ők többre vágytak. A Szolnoki Járásbíróság Sz. L-t kétévi, Sz. L- nét egy év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte és teljes vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság külön végzésben büntetésük elévülését 1979. december 16-ával állapította meg. * * * A Szolnoki Járásbíróság fentiekben ismertetett tiltott határátlépésért, határátlépési kísérletért, vagy annak előkészületéért lefolytatott pereiben nincs felsőfokú végzettségű vádlott. A hazatérés megtagadásáért távollétükben elítéltek jelentős része azonban a szellemi foglalkozásúak közé tartozott, vagy értelmiségi férjjel együtt távozó házastárs volt. A képzettebb és műveltebb emberek meg sem kísérelték a szigorúan őrzött nyugati határ illegális átlépését. Ok általában legális úton, útlevél birtokában távoztak Magyarországról és a hatóságok felszólítása ellenére nem tértek haza. 1957-ben és 1958-ban több tiltott határátlépési ügyet tárgyalt a Szolnoki Járásbíróság. Ezután, egészen 1965-ig, az aknazár megszüntetéséig Szolnok megyéből nagyon kevesen próbálkoztak a külföldre szökéssel. Voltak évek, amikor egyetlen ilyen ügyben sem emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A 60-as évek közepétől ismét megszaporodtak a disszidálási esetek, ám az 1970-es évek második felétől már csak kivételesen, 3-4 évente fordulnak elő a Szolnoki Járásbíróság lajstromkönyveiben és iratanyagában. Az ügyek számának változása a nyugati utazások engedélyezésének hosszabb távon érzékelhető liberalizálódásával és az életszínvonal lassú javulásával függ össze. 1961-ig csak nagyon kevés útlevélkérelmet hagytak jóvá és azok elutasítását sem kellett a hatóságoknak megindokolniuk. 1963-tól enyhítettek, majd 1965-ben ismét szigorítottak a kiutazások engedélyezésén. 1972-től a piros útlevél bevezetésével tömegessé vált az utazás a szocialista országokba, mivel már nem kellett a rendőrségtől, vagy az IBUSZ irodán át minden egyes kiutazáshoz engedélyt kérni.27 Ez a lehetőség, továbbá a szovjet tömbhöz tartozó kelet-európai országok alacsonyabb fogyasztói árszintje és a rubel elszá182
