Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)

TANULMÁNYOK - CSEH GÉZA: Akik a Kádár-korszakban is messzire vágytak... „Disszidens" perek a Szolnoki Járásbíróság iratanyagában

Magyarország és Ausztria határán 1965-ig az aknazár, majd 1989-ig drótkerítés és elektronikus jelzőberendezés szinte lehetetlenné tette az illegális átjutást. A határőrök már Győr környékén figyelték és igazoltatták a belföldi vonatok utasait. Különösen a fiatalokat vegzálták. Kifaggatták őket utazásuk céljáról és még menet közben rádión leellenőrizték, hogy valós címekre és létező személyekhez utaznak-e. Sokan már kikérdezésük közben összezavarodtak és bevallották, hogy át akarnak szökni a határon.4

Egyesek kerülő úton, Keszthely-Celldömölk irányából kísérelték meg a nyugati határ megközelítését. Mások Jugoszlávia felé próbálkoztak, mivel elterjedt a híre, hogy Trieszt közelében a laza ellenőrzés miatt át lehet jutni Olaszországba. Akadtak olyanok is, akik Csehszlovákián át az NSZK-ba szerettek volna szökni. Ugyanis tévesen azt hitték, hogy ott kevésbé szigorúan őrzik a nyugati határt.

4 A határtól még távol, útközben letartóztatottakat tiltott határátlépés előkészületének vádjával állították bíróság elé. Már a disszidálási szándékot is büntették, igaz, nagyon enyhe ítéletekkel.

A letartóztatott határsértőket és az útközben elfogottakat kihallgatták, majd a lakóhelyük szerint illetékes járási és városi rendőrkapitányságoknak adták át. Első fokon a járásbíróságok, vagy a városi bíróságok hoztak ítéletet ügyükben. Fellebbezés esetében másodfokon a megyei bíróság mondta ki az újabb ítéletet. A tiltott határátlépésért kiszabható szabadságvesztés felső határa elvileg öt év volt, ám a Kádár-korszakban ennél már általában jóval enyhébb ítéleteket hoztak. Sikeres szökés, illetve az útlevéllel távozottak kint maradása esetén két-három év, halmozott, köztörvényes bűncselekményekkel súlyosbított ügyekben, távollétükben legfeljebb négy év börtönbüntetéssel sújtották a vádlottakat. Sikertelen, tiltott határátlépési kísérletért, vagy annak előkészületéért többnyire egy évnél rövidebb szabadságvesztést szabtak ki a bíróságok, ami gyakran az előzetes letartóztatásban töltött idővel volt azonos. Számos ügyben három évre felfüggesztették a börtönbüntetés végrehajtását. Előfordult, hogy a vádlottakat javítónevelő munkára ítélték, amit a munkahelyükön kellett letölteniük, vagy büntetés helyett próbára bocsátották őket. Ez utóbbi szankciókat elsősorban a fiatalkorúakkal szemben alkalmazták, a középiskolákból azonban felfüggesztett büntetések esetében is kizárták őket.

1962-ig a vádiratok összeállításakor és ítéletek kihirdetésekor a BHÖ. 48. számára hivatkoztak. A BHÖ. valójában nem jogforrás, hanem a Hatályos Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása című gyűjtemény volt, amelyben számokkal jelölték az adott ügyre vonatkozó törvényeket. Ez egyszerűbbnek tűnt a gyakorlatban, mint az egyes törvények részletezése. 1962. július 1-jétől a hatályba lépő Egységes Büntető Törvénykönyvet vették alapul. Ennek a 217. oldalán található 1961. évi V. törvény 203. §-a a tiltott határátlépésre és határátlépési kísérletre, a 205. §-a a hazatérés megtagadására, vagyis az engedély nélkül külföldön maradókra vonatkozott. Ezt a jogi gyakorlatot 1989. október 15-ig alkalmazták és a fenti törvényeket csak 1990-ben nyilvánította semmissé az országgyűlés.

Szolnok megyében a Szolnoki Járásbíróság kiemelkedő szerepet játszott a disszidálási perek tárgyalásában. Ugyanis a Szolnoki Járásbíróság területi illetékességén kívül lakó 18 éven aluliak büntetőpereit is itt, egy külön bírói tanács, a Fiatalkorúak Bírósága tárgyalta. Ezért a Szolnoki Járásbíróság elé került fiatalkorúak száma közel azonos volt a felnőtt korúakéval, noha összességében jóval több nagykorú lakos távozott Nyugatra, vagy kísérelt 172