Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)

TANULMÁNYOK - PAPP IZABELLA: Emlékek és dokumentumok a Budapestről kitelepített Kultsár család történetéből

időkben munkánk érdekében. Külön köszönetét kell mondanom azok nevében is, kiknek sajnos nem áll módjukban, vagy nem tudják, hogy a 173-as segélyhely a demokrácia szol­gálatában állt hirdető táblával a város szívében, ott, ahol a bitang emberbe bújtatott sakálok a legjobban ontották a vért (Liszt Ferenc téren). Az onnan elhozott súlyos sebesülteknek módot nyújtott, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt kórházban éjnek idején elhelyezhessük. Dr. Kultsárnak köszönet jár még azért az önzetlen munkájáért, amit velünk, Hoffmann fivérekkel megosztott és teljes odaadással dolgozott a népkonyha felállításában, hol cca 800 ellátatlan üldözöttet tudtunk élelmezni a föld alatt légópincéken keresztül. Oroszlán­résszel hozzájárult nekünk ahhoz, hogy terveinket keresztül tudjuk vinni, és szerencsétlen üldözött testvéreinket a budapesti nagy ostrom alatt el tudtuk helyezni a tömb különböző házainak pincéiben, mint kényszerkiürítetteket. Később ahhoz a nagy tervünkhöz hozzá­segített, hogy a felszabadító Vörös Hadsereget vészátjárókon keresztül meg tudjuk köze­líteni, és a legközelebbi utcai szakaszon felvehetjük az ottani K. parancsnokkal a kapcsolatot, így légó átjáróink tervrajzaival dr. Kulcsár tömbjét puskagolyó és emberál­dozatok nélkül szabadították fel. Kérdezem Önt, mivel lehet ezt megköszönni? Nem tudom, de Ön valószínű nem is vár köszönetét azért a sok jóért, amit tett, de én azért mindent megköszönök testvéreim a sok névtelen üldözött nevében. Szabadság! Budapest, 1945. április 10. Hoffmann Zoltán s.k., Hoffmann Sándor s.k., Hoffmann László s.k. ÁBTL 2.5.6. 111/21. 10. Egyoldalas géppel írott levél. 4. „Ügyvéd úr rejtekhelyemen meg is látogatott../' Barna Imre bankigazgató levele Budapest, 1945. április 8. Nagyságos dr. Kultsár Barnabás ügyvéd úrnak Budapest VI. Teréz körút 6. Készséggel igazolom a következőket: 1. Jelen voltam 1944. október 15-én a Teréz körút 6. sz. ház mintegy 20-25 fő keresztény és zsidó lakója közötti megbeszélésen, amikor is ügyvéd urat az akkor megalakított kapuőr­ség parancsnokává választották. Ügyvéd úr a megbízatást csak azzal a feltétellel fogadta el, ha a lakók tudomásul veszik, hogy ön mindenben Horthy kormányzó kiáltványát tartja követendőek. 2. Ügyvéd úr részemre a Svéd Követségtől oly értelmű háromnyelvű igazolványt szerzett, mely szerint én a Svéd Követség tisztviselője vagyok, és családommal együtt a követség vé­delme alatt állok. Az igazolvány megszerzését önzetlenül és díjtalanul vállalta az ügyvéd úr. 3. Fiamat ügyvéd úr vétette fel a légó-szervezetbe, és helyezte el egyik gyors-segítő csa­patnál, ahol lakást is kapott, és így húzódhatott meg a nyilas uralom alatt. 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom