Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
TANULMÁNYOK - PAPP IZABELLA: Emlékek és dokumentumok a Budapestről kitelepített Kultsár család történetéből
úton több száz zsidó ember életét mentette meg.31 Ennek körülményeiről a mellékletként közölt levelekből, illetve a hagyatékában fennmaradt iratokból kaphatunk képet. Dr. Kultsár Barnabásnak a második világháború előtt sikerült mentesítést kapnia a katonai besorozás alól, ami jól megfelelt háborúellenes mentalitásának. Légoltalmi képzésben vett részt, és 1938-tól légoltalmi parancsnokhelyettesnek nevezték ki. Ebben a tisztségében sokat tudott tenni emberek megmentéséért, segítéséért. Az 1944-ben kapott igazolványa szerint a Svéd Királyi Követség hivatali személyzetéhez tartozott jogtanácsos munkakörben. Feltehetőleg kapcsolatban állt Raul Wallenberggel is. 1945-ben Budapest ostroma idején a Teréz körút 6. és 8. szám alatti ház lakói és az oda menekült 800 zsidó család védelme is a feladata volt. Élelmezésükre népkonyhát állított fel, a svéd követségtől többüknek igazolványt szerzett, ami védelmet jelentett számukra. Jól ismerte a ház alatti légó átjárókat, s ezeken segítette át a zsidó családokat, akik így tudták felvenni a kapcsolatot a Vörös Hadsereg parancsnokával, és emberáldozat nélkül megmenekültek.32 Több alkalommal az életveszélyt is vállalva mentette a rábízott embereket. Az egyik érintett, Máté Zoltán leveléből: „Ön két ízben is életét kockáztatta a több száz főből álló zsidók érdekében. Először akkor, amikor a munkaszolgálatosok felügyeletére kirendelt német katonákat harcba vetették, s így a zsidók védelem nélkül ki voltak téve a nyilasok önkényének: ekkor Ön a velem folytatott megbeszélés eredményeként a felügyeletet átvette, s egy magyar katonai alakulattól fegyveres segítséget kért, és kapott is a zsidók védelmére. Másodszor pedig amikor a nyilasok a legnagyobb ágyútűzben a Teréz körút 6. és 8. ház lakóit az utcán keresztül el akarták távolíttatni az óvóhelyről, akkor ön a földalatti vészátjárókon keresztül keresztény házak óvóhelyein helyezte el a zsidókat, ami az akkori rendelkezésekkel ellentétben állott, s hogy mégis meg merte ezt tenni, emberi gondolkozásra vall, mert az életével játszott."33 Személyes bátorságát, emberségét nagyra értékelték a rábízott emberek, amit az általuk írott levelek is tanúsítanak.34 Ezek a le-KÖMGUCH W lí O IWCH w O« H A JWÍCH 11 1‘T Budapest, 19*4.november 18. Nagyságos $r. Kulcsár Barnabás ügyvád urnák, Budapest. A Svéd Királyi Követség Szociális Gondozás Osztálya ezennel megbízza önt azzal, hogy a Lázár-u.7.sz.háznak a Követség részéről albérletbe valű vételéhez, illetve a ház megkülönböztető jelzős alól való mentesítéséhez szükséges összes engedélyeket megszerezze, illetve ezen ügyekben a Követség fenti osztályát a hatóságok előtt képviselje. Teljes tisztelettel SVÉD KIRÁLYI KÖVETSÉG Szociális Gondozás Osztálya A Svéd Királyi Követség egyik megbízása dr. Kultsár Barnabásnak, 1944. velek az Igazoló Bizottságok Dr. Kultsár Barnabás hagyatékából 31 A légoltalom terén kifejtett igen eredményes tevékenységéért légoltalmi jelvényt adományozott számára a honvédelmi miniszter. Budapesti Közlöny, 1944. október. 78. évfolyam, 235. szám 32 ÁBTL 2. 5. 6.111/21.10. 33 Dr. Kultsár Barnabás hagyatékából 34 A Svéd Királyi Követséggel folytatott levelezésből fennmaradt iratok között találhatók a zsidó lakosok védelmet kérő levelei is. 135