Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)

ADATTÁR - MÁKOS JUDIT: 115 éve született TABÁK LAJOS szociofotográfus. Szemelvények Tabák Lajos életéből

félelmetesen bizonytalan éjszakai hómezőbe. Nem tudtuk hol vagyunk. Azt sem merre van előre vagy hátra, melyik égtáj felé bukdácsolunk a síkságot borító méteres magasságú hótorlaszok között. Szétszóródtunk, elveszítettük egymást. Ösztönösen cipeltem elfáradt testemet a reménytelen semmibe, mikor a hajnali derengés­ben apró házak körvonalai társultak elém. Bekopogtattam az egyikbe. Idős asszony nyitott ajtót, majd szó nélkül bevezetett a házzal egybeépült istállóba. Belezuhantam az illatos szénába. Már világosodott, mikor dübörgő tankok zajára ébredtem. Ekkor vettem észre, hogy rajtam kívül két honvéd és egy munkaszolgálatos is ott rejtőzködik. A tankok elvo­nulása után - néhány szem főtt krumplival - ki kellett mennünk a térre, ahol egyetlenegy hólepelbe öltözött szovjet fegyveres terelte egybe a kis falu - PIROGOVO - házacskáiból előjött mintegy tizenötünket. Ez volt az első találkozásom szovjet fegyveres katonával, aki - miután kérdésére azt válaszoltuk, hogy nincs fegyverünk - kijelentette, hadifogolyként keressünk magunknak valahol egy hadifogolytábort. Úgy éreztük, hogy ezzel a háború a mi részünkre befejeződött. Nem gondoltunk arra, hogy milyen megpróbáltatásoknak né­zünk még elébe. Estébe hajlóan beérkeztünk egy faluba. Egyesével-kettesével szállást kaptunk, kevéske meleg káposztalevest, főtt répát, de másnap tovább kellett állni. Hamarosan megjelentek az országutakon (helyenként farkaskutyával is kísért) konvojok. Ezek egyike minket is fel­szívott. A népesebb településeken a fogolykísérők általában lehetővé tették, hogy éjszakára a civilházakban szállást és élelmet keressünk. Reggel, gyülekezés után tovább vittek ben­nünket. Sokan, (én magam is) hol valamelyik konvojban, hol abból kiválva, elszökve, önál­lósodva igyekeztünk haladni. Eközben sok minden történt velünk. Szállást keresve, többen bekvártélyoztuk magunkat egy felégetett város valamelyik még üszkös romházába. Haj­nalban, a hóban fekve a szabad ég alatt ébredtem. Valaki kimentett a széngáz okozta áju­lásból. Hogy a többi bajtárssal mi történt, nem tudom, már senki sem volt ott. Másutt rátaláltunk egy elhagyott magyar vagy német katonai élelmiszerraktárra, melyben volt még némi alkohol, felvágott, édesség. Üres hátizsákomat színültig megtöltöttem csokolá­déval. „Hadizsákmányomat" cipelve, szembe találtam magamat egy szovjet járőrosztag­gal. Megállítottak, leszedték rólam, kiborították a hátizsákot, majd elzavartak. Kb. 200 méter után visszaparancsoltak. A csokoládé 7 egyenlő részre osztva hevert a hóban. Ők hatan voltak, a hetedik részt én vehettem fel magamnak. Az egyik napon Rosszos térségben összetalálkoztam a 8. olasz hadsereg szétvert marad­ványaival. Mozgókórházuk eszközei között, a hóban töméntelen mennyiségű gyógyszer feküdt. A hátizsákomba pakoltam mintegy 2 kg-nyi ultraszeptilt,47 ami a későbbiekben nagy hasznomra volt, mert vándorlásomban szállásra, kenyérre, krumplira cserélhettem. Az egyik falu határában (ahol fiatal fegyveresek karmai közül az utolsó pillanatban men­tett ki egy asszony) néhány tubus olasz gyógyszerért egy kecskebőr bekecset és egy kucs­mát kaptam, akkor, amikor már csupán eltetvesedett, elrongyolódott ujjatlan pulóver „védelmezett" a -20-35 C°-os hidegtől. Rosszostól délkeletre elértem a Don-partját. Hal­47 Az Ultraseptyl egy általános fertőtlenítőszer volt akkoriban. 335

Next

/
Oldalképek
Tartalom