Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)

ADATTÁR - MÁKOS JUDIT: 115 éve született TABÁK LAJOS szociofotográfus. Szemelvények Tabák Lajos életéből

besültek, de sehol orvos és vöröskeresztes segítő! Erőszakos németek - a maguk mozgását könnyítendő - az utakon félretaszítják a magyarokat, leparancsolják a magyar sebesülteket és betegeket a járművekről, és elfoglalják a felszabadított férőhelyeket. (Hiába, kiabáltam orvosért az éjszakában: itt és ekkor halt meg Szolnokról behívott bajtársam, Kardos Jenő vállalati alkalmazott, szakszervezeti aktivista.)

Január 17-én Kongyenzovóban vagyunk, ahol dezertálok és szökevények felkoncolására utaló hadtestparancsot tartalmazó röplapokat olvashatunk.44

Elfognak bennünket a tábori csendőrség járőrei és durva ütlegelés közepette a tábori hadbíróság elé hajtanak. Csoportunkat: katonákat és munkaszolgálatokat itt egy önmagát „budapesti szervezett munkás"nak valló szakaszvezető mentette meg a kivégzéstől. (A tábori hadbíróság „kihallgatást" aktusán sokakat megvertek, közöttük a Szegedről behívott Zádor munkaszolgálatos bajtársunkat is, aki mérnök volt.)

44 Jány (született Hautzinger) Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-i hadparancsa 3. bekezdése: „A rendet és a vas fegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani.,," A hadparancsot 1943. március 12-én maga Jány Gusztáv helyezte hatályon kívül.

Január 18-ától 20-áig ötletszerűen bolyongtunk a szovjet páncélosok által bezárt térségekben. Vágyálom, de lehetetlen volt elérni Nyikolajevkát, ahonnét sokan vasúton gondoltak hazajútni. Figyelemmel a mozgás lehetőségeire, e napokban sok helységet érintettünk, pld. Alekszejevkát, Tatarinót, Krutyecet, Szvobodát, Sagunyt, Olhoglovot, Pirogovót stb, stb. Mindenfelé töméntelen volt az eldobált fegyverek és felszerelési tárgyak mennyisége. Az ellátás teljesen megszűnt: általánossá vált az éhezés. Kínomban napokon át havat ettem! Az emberek kétségbeesetten kiáltoztak: „Elegünk van, haza akarunk menni!" Egy századosi rangban volt magyar tiszt - már fegyver nélkül - tőlem, feketepecsétes-sárgakarszalagostól kért „tanácsot": mit javasolnék, hogyan, merrefelé lehetne kijutni ebből a „ slamasz tikából" ?

Mindenfelé, amerre csak jártam ezekben a januári napokban elesett, éhenhalt, vagy megfagyott katonák és munkaszolgálatosok holttestei feküdtek az utak mentén és a hómezőkön. És bár a megrendítően borzalmas front-eseményekkel való sorozatos találkozásaim után edzettnek hittem magamat, mégis: iszonyatos volt látni az emberi hullákon nyüzsgő patkányokat... Aki, ha még volt némi ereje, behúzódott, megbújt valahol: faluban, házban, fészerben vagy istállóban, és szerencsés esetben, érző emberektől még néhány szem főtt krumplit is kaphatott. Én, néhány katonával és munkaszolgálatossal 1943 január 20-ikán Pirogovo falu egyik istállójában estem 5 és fél évig tartó hadifogságba.

Néhány egyszerű gondolat

Megélt tapasztalataimat a Magyar Hadtörténelmi intézetben őrzött dokumentumok nyilván alátámasztják. Tény, hogy a szovjet erők doni áttörése és ellentámadása egyes térségekben néhány óra, másutt néhány nap alatt kivetette állásaiból és szinte teljesen 333