Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)

ADATTÁR - HORVÁTH GERGŐ: Id. Bedekovich Lőrinc újabb munkái az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában

részét kapta meg, a többi pedig a szomszédja, Gumbert Mihály kötéleresztőhöz került, aki viszont a megkapott területre házat akart építeni, ezzel pedig el is zárta volna a fényt és a Zagyvára néző kilátást a csizmadia háza elől. A panaszos kérelmében arra hivatko­zott, hogy ő maga régebb óta él a településen, így a telekvásárlás során neki járt volna az elsőbbség.34 Az ügyben kiküldött bizottság is végül hasonló megállapításra jutott és a Közgyűlésre hárította a döntést, amely részben helyt adott a panaszosnak, így a kötél­­eresztőnek csak 3 ölnyi35 szélességű részt hagytak meg, hogy ott kaput csinálhasson. A főmérnök által az ügyirathoz készített helyszínrajz színes, feliratai magyar nyelvűek, ugyanakkor csak a szóban forgó két mester portáját, egy közeli házat és egy utcát (Kállai köz) ábrázol. 34 Ezzel kapcsolatban vö.: TÁRKÁNY Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 65-66.p. 35 Kb. 5,67 méter. 36 Cím nélkül. - Jelzete: MNL JNSzML IV. 1. b. Fasciculus 1. 2074/1801. 37 „MAPPA exhibens Praedium Szent László cujus dimidium Possessionem Jákó=halma, et aliud dimidium Possessiones Mihály=telek, Dósa et Felső Szent=GyörgO2 Mense Augusto [...] opera Laurentii Bedekovich" - Jelzete: MNL JNSzML IV. 1. b. Fasciculus 1.2290/1805. 38 A 1780-es térkép (MNL JNSzML XV. 1. a. Nro. 0023.) tájolása, színezése és díszítése eltérő, ugyanakkor a cím körüli díszítés a most fellelt térképhez hasonló. A másik ismert térkép (MNL JNSzML XV. 1. a. Jb. 347.) már a most fellelt térképpel megegyező tájolású, de kevesebb az ábrázolt információ és a cím díszítése is eltérő. A helyszínrajzok közül utolsóként a kiskundorozsmai új kvártélyház rajzával foglal­kozunk.36 Mivel a korábbi kvártélyház egy évvel korábban elpusztult, a legdélibb jászkun­sági településnek az új épület számára telket kellett kimérnie, melyhez - a korábban már felsorolt okok miatt - a főmérnököt kérték fel. A rajz meglehetősen egyszerű, egyszínű, feliratai magyar nyelvűek; láthatóak rajta a nagyobb épületek (lakóház, istálló-fészer és egy raktár), valamint a telekhez tartozó veteményeskert és egy kút. Sajnos az épület hoz­závetőleges helyét a rajz alapján nem lehet megállapítani, de a helytörténeti kutatásokhoz kiegészítő információkkal szolgálhat. Pusztatérképek Bár a Jászkun Kerülethez tartozó pusztákról készült térképekből több újat is sikerült meg­találni, ezek közül csak egy olyan volt, amely­ről biztosan tudjuk, hogy egyedül id. Bedekovich Lőrinc készítette, ez pedig Szent László puszta (ma Jászszentlászló) térképe.37 Ez a munka más formában38 már ismert volt a kutatók előtt, a most fellelt térkép ugyan­akkor külsőségeiben és tartalmában is külön­bözik az előzőtől. Több rajta a tájékozódási pont és felirat (pl. utak, csárdák), a vizek áb­rázolása is kimunkáltabb, részletesebb és a korábban ismert, Szent László pusztáról ké-Részlet a Szent László pusztát ábrázoló térképről (1802/1805) 292

Next

/
Oldalképek
Tartalom