Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „Mindenkinek fel kell ébrendi a szivárványos álmokból és a realitásokhoz igazodnia" - Gondolatok az 1945 utáni demokráciakísérletről
tői, a zsidóság bosszújától, magántulajdonuk elkobzásától, a hivatalnoki réteg tekintélyének felszámolásától, s e félelmekre a földosztás, vagy épp a hivatalnokok körében végzett tisztogatások csak ráerősítettek. Ráadásul a keresztény középosztálynak nem volt sem saját pártja, sem saját érdekvédelmi tömörülése 1945-ben. Mindez védekező attitűd kialakulását eredményezte soraikban, mely az egyébként szükséges önvizsgálatot, a háborús vereség és társadalmi összeomlás okainak elemzését ellehetetlenítette, s ennek szerinte máig ható következményei vannak. Kende Péter rövid írásának mindjárt az első bekezdésében - a történész szakma évtizedek óta tartó diskurzusát félretolva - leszögezi, hogy a háború utáni korszak „legkézenfekvőbb periodizációja" az 1945-46,1947-53, vagyis ő a fordulat évét és a Rákosi-rendszer első éveit egy korszakként kezeli, s az 1953-56-os évekre inkább tekint önálló periódusként.30 Tömören megfogalmazott téziseiben kifejti, hogy az 1944-es „katasztrófaév" következtében a régi Magyarország - az egyházak kivételével - képviselet nélkül maradt és képviselhetetlenné is vált. Az elsősorban a kommunisták által szorgalmazott és már 1945 elejétől kibontakozó megtorlások és tisztogatások révén pedig eredményesen szorították ki a közéletből azokat a szereplőket, akik az MKP legaktívabb ellenfelei lehettek volna. Mindeközben 1945-46-ban a demokráciának két felfogása létezett egymás mellett: a kisgazdák képviselte polgári-paraszti és velük szemben a népi-forradalmi. Utóbbit nemcsak a kommunisták képviselték, hanem azok a szociáldemokraták és parasztpártiak is, akik ekkor még valamiféle illúziót tápláltak a szocializmus és a demokrácia összeegyeztethetőségével kapcsolatban. 30 KENDE Péter: Hogyan vált 1945 reményből megosztó erővé? Tézisek. In: RAINER M. János - STANDEISKY Éva (szerk.): A demokrácia reménye - Magyarország 1945. Budapest, 2005.176-182. p. 31 Uo. 176-178. p. 32 Uo. 180-182. p. Kende meglátása szerint a fordulat éve nyomán kiépült diktatúra számára az 1945-46- os időszak átértékelődött: a földreformtól és államosításoktól a szocializmusig szükségképpen elvezető „társadalmi forradalommá" vált, s csak az maradt belőle érvényes, ami a szocialista rendszer előzményének volt tekinthető. Éppen ezért volt szimbolikus jelentősége annak, hogy az 1956-os forradalom az 1948 előtti koalíciós demokráciához nyúlt vissza, mint utolsó legitim rendszerhez.31 1989-ben egyesek még megkísérelték az 1945- 46-os kisgazda-polgári szellemiséget is - mint az új demokrácia lehetséges előzményét - rehabilitálni, ehelyett azonban az új jobboldaliság hívei új alapokra helyezve átértékelték a háború utáni időszakot, melyet a megszállás révén egy idegen hódoltság kezdetének, a demokrácia megcsúfolásának és a nemzet spirituális értékvesztésének időszakaként értékeltek. E szemlélet alapján, a kommunisták mellett sokan mások, demokraták által is szükségesnek tartott társadalmi reformok szintén a Magyarországot fenekestül felforgató, kárhozatos periódus első állomásaként tűnnek fel, tagadva azok minden előre mutató és üdvös vonásait is. Ez alapján vonja le azt a konklúziót Kende, hogy „A felsorolt tételekkel a legsúlyosabb probléma az, hogy 1945-tel kapcsolatban nincsen egyértelmű, egyszerűen kimondható, mindenki számára egyaránt érvényes „igazság", miközben nyilvánvaló, hogy 1945-ben nem a nép 236
