Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)

TANULMÁNYOK - BOJTOS GÁBOR: Történetek 1919-ből

állnak a vallás, a keresztény világrend, a kormányzat, a családi és társadalmi morál alapelveivel", hiszen ha igaz lenne ez az állítás, a kormány nem tűrné meg a pártot, és egyébként ő úgy tudja, hogy a „lelkiismereti szabadság, véleménynyilvánítás szabadsága nem tilos". 1921 áprilisában reagált Bubla a hivatalvesztést kimondó fegyelmi véghatározatra. A Belügyminiszternek írott levelében kitartott a kemény hangnemnél, a harcos kiállásnál. Egyrészt kihangsúlyozta saját pozitív szerepét: • „férfiasabb, önzetlenebb, tisztességesebb eljárást kívánni sem lehetett az enyémnél", „elismerést és méltánylást" várt • „én a szovjet szellemével és rendeletével ellentétes működést fejtettem ki, ellenszegültem a szovjet vagyonromboló törekvéseinek" • „a kommunizmus megkímélte Szolnokon rombolásától a pénzintézeteket és pedig kizárólag az én közreműködésem folytán" • „lelkes híve voltam és vagyok a magántulajdonnak, a polgári társadalomnak, hazánk szentesített törvényeinek" • Másrészről a fegyelmi választmányra és működésük tartalmára („a véghatározatban ta­lálok ferdítéseket, valótlanságokat, álokoskodást") tett határozott kijelentéseket, bár ő is érez­hette, hogy néhány kijelentése („ezzel a kérdéssel nem merek bővebben foglalkozni") túllépett a „vörös vonalon". • „a fegyelmi választmány velem szemben elfogult és már előre elkészített ítélethez keres indokokat" • „néhány férfiú már előre elhatározta, hogy hivatalvesztés büntetéssel sújtsanak azért, mert ezt kívánta a kurzus pártérdeke" • „ellenem rendszeres hajsza folyt és nagy részben folyik még ma is erkölcsi tönkretételemre és fi­zikai megsemmisítésemre, mert egyes urak »felelőtlen egyéneknek« adtak át kivégzés és »gaj­­deszba küldés« végett" • „a fegyelmi választmány tagjai nagyobb részben tagjai voltak a szocialista-kommunista pártnak, vörös jelvényeket hordottak, tüntető felvonulásokban és körmenetekben vettek részt az Interna­­cionálé hangjai mellett" • „a fegyelmi választmány tagjainak egy része, kik a kommün alatt a leghűségesebb tisztviselői voltak a kommunistáknak, most pedig állandóan a haza szent nevét hordozva ajkukon igyekeznek tönkretenni" • „akik ma Szolnokon igen hangos katonái a keresztény kurzusnak, ugyanezek voltak a proletár­diktatúra alatt is, de akkor természetesen nem a keresztény és nemzeti elvek mellett" • „a kik most felettem ítélkeznek és pálcát törnek, ugyanazon bűnben leledzenek, mint én és így nekik erkölcsi jogosultságuk nincsen felettem ítéletet hozni és kritikát gyakorolni"85 1921 májusában ismét váltani kényszerült Bubla. Fellebbezéséhez igazolási, támogatói nyilatkozatokat86 szerzett be szolnoki intézményektől, testületektől, amelyek szerinte mind az ő tevékenységét és eddigi állításait bizonyították. 86 MNL JNSzML XV. 3. b. Politikai és jóvátétel! vonatkozású iratok gyűjteménye, Közigazgatási Bizottság iratai XI. 1670/1928. 87 Uo. 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom