Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: Karcagi csárdák és vendégfogadók a 18-19. században
A térkép szerint a fogadónak három épülete volt. Ezek közül egy maga a fogadó, azaz a szálláshely, a másik a jegyzőkönyvekben is említett állás, a harmadik a kocsma vagy borivó ház. Utóbbi kapcsán kapta ma is ismert nevét 1787-ben, „Szeles Kortsma" formában.57 1798 novemberében viszont már a debreceni út városközponti torkolatánál épült „Vendég fogadó", valamint „a Szeles, a Morgó, a Tíbocz és a Kara Jánosnál lévő" csárdák csapiárosait sorolták fel az egyik tanácsi napirendben,58 vagyis ekkorra megjelent a központi helyen nyitott városi fogadó. A jegyzőkönyvben később többször használják ,,a' belső Vendég Fogadó" megnevezést, ami azt jelenti, hogy a Külső Csárdaként számon tartott Szeles „külső" fogadóként működött.59 Egy 1783-ból ránk maradt jellemző eset utal arra, hogy vásárok idején jelentős számban éjszakáztak benne. Ebben az évben a karcagi Farkas László és felesége azért kerültek a bíróság elé, mert a Mátyás napi vásár alkalmával „szép szín alatt három hátas Tótokat az Csárdáról étzakának idején az maga házához szállásra" hívták, és amíg aludtak, meglopták őket.60 Mivel a karcagi sokadalmakból három - a Mátyás (február 24.), a Mihály (szeptember 29.) és az András napi (november 30.), de talán még a pünkösdi alkalom is - a hidegebb éjszakák idejére esik, sejthető, milyen nagy volt a Szeles éjszakai vendégeinek a száma. A vásárok jó hírét éppen ezért óvni igyekeztek. A tolvaj házaspárra kiosztott kemény büntetés (a férfira 30 botütés, az asszonyra 16 korbács) legalábbis ezt mutatja. (Rendszeresen a Szelesnél, a fogadóban, a kocsmában vagy az állásban éjszakáztak még a Tisza menti falvakból a kerületbe járó házaló, „hátas" vagy szekeres zsidó kereskedők, akik a kerületi törvények értelmében nem tölthették a településen belül az éjszakát.) 57 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1787. június 23. 58 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1798. november 1.540. sz. 59 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1800. április 7. 275. sz. 60 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1783. március 1. 61 MNL JNSzML Jk. Kr. ir. közgy. Jkv.-e. 1799. január 12. 85. sz. és 1799. április 17. 579. sz. 62 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1816. április 12.145. sz. 63 MNL JNSzML Jk. Kr. ir. közgy. iratai 1864-1867. Rsz. 37.1510/1866. Kelt: Karcag, 1866. május 28. A nagy forgalom és a jó bevétel érdekében a fejlesztésre is gondolni kellett. 1799-ben Dóka Márton kerületi esküdt és Illéssy János nagykun kapitány terjesztették a Jászkun Kerület közgyűlése elé, hogy az „utazókra nézve" a karcagi „külső csárdánál" állás építése szükséges. Az engedélyt még az év tavaszán megkapták a nádori hivataltól, azzal a figyelmeztetéssel, hogy az állás „keményen és tartóssan építtessen 's a' kitett költség által ne hágasson".61 Másfél évtized múlva az állás felújításáról egyeztek meg Bagi Mihály kőművessel.62 Fejlesztések azonban más városi kocsmák esetében is történtek: 1810-ben megújult a Morgó, nagyobb szerepet kapott a Karajánosi csárda, 1827-ben elkészült az új belső vendégfogadó, néhány évre rá a Fehér Farkas fogadó, és ezek szép lassan elvitték a szelesbeli szobák vendégeit. A vásártéri italmérés ettől kezdve - a Morgóhoz hasonlóan - városszéli kocsma lett, amelyet azonban hatalmas bevételhez juttattak a kétnapos vásárok, valamint a Fanzugról és a Pernyészugról idejáró vendégek. 1866-ban a bérbeadásra kínált italmérések között a Szeles a belső vendégfogadó után a legnagyobb bérleti összegre, 600 forintra volt megállapítva.63 24
