Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)
TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: „Egy darab Európa a magyar síkság közepén" - A szolnoki Tisza Szálló és Gyógyfürdő megépítésének városfejlesztési aspektusai
intézkedéseket tartott szükségesnek annak érdekében, hogy a város hosszabb időre is magához tudja vonzani a nagyobb volumenű bel- és külföldi idegenforgalmat, és valódi értelemben véve is „nyaralóváros" lehessen. 1932 augusztusában a Szolnok és Vidéke című helyi lapban „Van-e Szolnoknak idegenforgalma?" címmel jelent meg egy publicisztika.149 Az idegenforgalmi szezon kellős közepén született írás - tulajdonképpen a szélesebb tömegeket megszólítani képes, az átlagos fizetőképes kereslethez igazodó turizmus feltételeit vizsgálva - nagyon kritikusan vette górcső alá, hogy „vájjon tett-e ezirányban Szolnok városa olyan lépéseket, amelyek egy maradandó és állandó idegenforgalom célpontjává tette volna Szolnokot?" A szerző álláspontja szerint „Szolnok nem rendelkezik azokkal a természeti vonzerőkkel, amelyek maguktól kínálják magukat az utazni vágyó közönségnek", ezért a városnak sokkal többet kell tennie azért, hogy megteremtse azokat az előfeltételeket, amelyek nagyobb vendégszám mellett is „a nyaralás állandóságát biztosítanák". Ezeket a körülményeket - mint például a partmenti erdőségeket - nem lehet egyik pillanatról a másikra „a Tisza partjára varázsolni", így következetes és „céltudatos munka kellett volna ide, hogy idővel nyaralóvá fejlődhessék a szőke Tisza partja". A cikk írója úgy véli, hogy addig, amíg a feltételek nem adottak, kár a drága propagandáért, hiszen eredménye úgysem nagyon lesz, miként az év tavaszán is hiába jelentetett meg a polgármester a város utcáin szép plakátokat arról, hogy a nyaralni szándékozók részére a város bútorozott lakásokat ajánl fel, ennek ellenére „bizony a nyaralók azok elmaradtak", a tömeges érdeklődés jelei nem mutatkoztak. Csupán a város megszokott vendégforgalma volt tapasztalható, amely elsősorban a kereskedelmiipari forgalomból származott, és jelentősebb „idegeninváziót csak a filléres gyors [a MÁV által indított kedvezményes árú gyorsvonat] hozott Szolnokra egy napos rokonlátogatásra, de ennek sem maradt semmi hatása". Minden bizonnyal „az ismeretlenség homálya miatt nem tévedt erre úgyszólván egy nyaraló sem", mert „ugyan volna még elég árnyas helyünk, volna talán elég mutogatni valónk is, de ki ismeri Szolnokot csak a csonka hazában is úgy, mint nyaraló helyet?". És mindezek alapján „hiába csináltatta a város azt a gyönyörű plakátot, amely a büszke Tisza szállót és gyógyfürdőt ábrázolja vonzó színekkel az idegenek szeme elé", a Tisza Szálló és Gyógyfürdő az általa kínált eleganciával, luxussal és az átlagemberek számára megfizethetetlen áraival a város kiskereskedőinek, vendéglőseinek is bevételt jelentő tömeges turizmust nem vonzott Szolnokra. Mert a hirdetésben szereplő látványos kép bár nagyon jól sikerült, és gyakorolt is valamilyen vonzerőt az érdeklődőkre, ám az ide vetődő vendégek közül „csak egyszer kóstolta meg középosztálybeli ember a Tisza szálló árait, bizonyára nem volt kedve többet ide jönni". A „gazdagok pedig, akiknek módjuk volna ezekhez az árakhoz, és bizonyára a Tisza szálló fényes appertementje [lakosztálya] a legkényesebb igényeiket is kielégítené, még erről a vidékről is más határra mennek", így hát, szólt a kritikus megállapítás „voltaképpen el lehet mondani, hogy Szolnoknak számottevő idegenforgalma nincs". A szerző szerint ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen - más városokhoz hasonlóan - Szolnoknak is létre kell hoznia a maga idegenforgalmi irodáját, ki kellene adnia a várost népszerűsítő kiadványát, és mindenekelőtt vonzó és megfizethető szórakozást nyújtó programokat, rendezvényeket kell biztosítania az érdeklődő szélesebb közönség számára: „Görögtűzzel nem lehet idegeneket csábítani, hanem olcsó és kényelmes szórakozással, amelynek azonban olyannak kell [lennie], mintha 149 Szolnok és Vidéke, 1932. augusztus 14. 116
