Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 32. (Szolnok, 2018)
ADATTÁR - GALSI ZOLTÁN: Adatok, adalékok, források a törökszentmiklósi gimnázium megalakulásának és első tanévének történetéhez
Először egy jó, magyaros fordítás, azután preparáció, és végül nyelvtani anyag. Csak igy érhetjük el, hogy a tartalmi része is tudatosuljon az olvasmánynak. Természetrajz. Könyv: Kerékgyártó-Mohay: természet élő világa /49.601/1945. VKM./ Az óra tárgya: Az állatok rendszerezése. A természetrajz tanárnak nem szaktárgya. Ennek ellenére nagyon alaposan beledolgozza magát az anyagba, módszeresen felépített, jó órát tartott. A tanulók kedvvel felelgetnek, gyors, lényegbe vágó kérdéseire, és állandóan részt kérve a tárgyalás menetéből, követik a következő órai ismétlő rendszerezést, az izeit lábúak előkészítését. Jól is tudják az anyagot, ami már magában véve is bizonyítéka a tanár kedvvel végzett módszeres eljárásának, ezen a számára tulajdonképpen ismeretlen területen. Magatartására vonatkozóan az órán talán egy megjegyzést tehetünk. Úgy éreztük, kissé sokat mozgott. A tanárnak sem egy helyben topognia, sem mereven állnia, sem túlságosan mozognia nem szabad, mert a figyelmet külön-külön mindegyik magatartás fárasztja. Helyét, magatartását időnkint kell csak változtatnia, mindig a célnak megfelelően. Ezt természetesen a jelenleg látott igen jó óra értékét nem csökkenti. Mindennapi kérdések Aktuálisan osztályproblémákról folyik kezdetben a szó. Az osztálybizottság egyik tagja az osztály heti képéről ad számot. A tanár összefoglalja a hallottakat, és önnevelési szempontokat szögez le. Majd 1848. igazi jelentőségéről és a százéves évforduló megünnepléséről indit meg beszélgetést. A tanulók hozzászólását helyes mederben vezeti, kiemeli 1848. valódi jelentőségét. Ezzel kapcsolatban részletesen ismerteti a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletét az 1848-as diákbizottság megalakításáról, és méltatja az elvégzendő feladatok jelentőségét. Testnevelés A testnevelési óra az iskolával szomszédos sportpályán folyik. Az óra tárgya: szabadtéri sport, footballjátékkal egybekötve. A tanulók a nem szaktanár vezetése mellett is kedvvel mozognak. Váry Andor községi gimn. r. tanár /angol-műalkotás/. Angol nyelv. Könyv: Fest-Országh-Szenczi: Angol nyelvkönyv I. Az órán a 14. olvasmányt tárgyalják. A tanár kikérdezi a szavakat, példamondatokat adva fel gyakorlásukra. Ezután olvastatja az olvasmány! rész szövegét. A kiejtést pontosan javítja, a kiejtés gyakorlásának legegyszerűbb módja azonban, ha a már megtárgyalt szöveget a tanári mintaolvasások után karban is olvassák a tanulók. A 276