Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 32. (Szolnok, 2018)

TANULMÁNYOK - MUCSI LÁSZLÓ: Az iskolai oktatás újraindulása a Tiszazugban és környékén a második világháború után

óhatatlanul elősegítették a személyes ellentétek felszínre kerülését. Egyes tanúk a személyes bosszú lehetőségét látták az eljárásban, alkalmat arra, hogy vélt vagy valós sérelmeiket megtorolják. Többen nevetséges állításokkal fordultak a hatóságokhoz. Csekey László tiszainokai református tanítót azért panaszolták be az igazoló bizottságnál, mert állítólag pofon vágta a panasztevő fiát, és gyakran rossz osztályzatot adott a gyereknek. Mindezt állítólag azért tette, mert a fiú és családja katolikus vallású volt.127 Mohácsy Katalin cibakházi tanítónő abba a gyanúba keveredett, hogy a Zöldkereszt által felajánlott rizst nem osztotta ki a gyermekek között, hanem hazavitte, és maga főzte meg.128 Asbóth Sándor nagyrévi tanító ellen - jóllehet néhány an németbarátsággal is vádolták - a legtöbb tanú hanyag munkavégzése miatt emelt panaszt. Az egyik tanú azt állította, hogy a gyerekeket az iskola körül és saját kertjében dolgoztatta, s amikor a szülők a rajzórához szükséges felszerelést nem Asbóthtól vásárolták meg, megbüntette a gyermekeket.129 Az ügy komolyságáról mindent elárul az, hogy a panaszt tevő 1945 szeptemberében egy 1932-ben történt esetet emlegetett fel. Az ilyen típusú vádak meglehetősen csekély következményekkel jártak a pedagógusokra nézve, s legtöbbjük ügyét alig befolyásolták. Abból a szempontból mégis jelentőséggel bírtak, hogy lokális szinten az emberek közötti bizalmatlanságot, a gyanakvást és az egymástól való félelmet erősítették. MNL JNSZML XVII. 408. Kunszentmártoni Jár. lg. Biz. ir. 58. Özvegy Oravecz Andrásné panasza Csekey Lászlóval szemben, 1945. június 16. MNL JNSZML XVII. 408. Kunszentmártoni Jár. lg. Biz. ir. Cibakháza 1945. Sz. n. Panasz Mohácsy Katalin és Vass Andor ellen, 1945. április 13. A Zöldkereszt állami népegészségügyi szervezet volt a két világháború között. Legfontosabb célkitűzése a falvak az anya- és csecsemővédelem, az iskolás gyermekek egészségvédelme, a fertőző betegségek (TBC, nemi betegségek, trachoma) elleni küzdelem volt. E mellett szociális élelmezési akciókat szervezett. Magyar Katolikus Lexikon. Online kiadás. (Készítették: Rácz András - Pásztor Miklós) http://lexikon.katolikus.hU/Z/Z%C3%B61dkereszt%20mozgalom.html (Megtekintés dátuma: 2017. 09. 18.) MNL JNSZML XVII. 408. Kunszentmártoni Jár. lg. Biz. ir. 145. Panasz Asbóth Sándor nagyrévi tanító ellen, 1945. szeptember 1. 221

Next

/
Oldalképek
Tartalom