Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 31. (Szolnok, 2017)

ADATTÁR - BOJTOS GÁBOR: „Ártatlanul szenvedve eszik a rabság keserű kenyerét ismeretlen helyen. ” Jász-Nagykun-Szolnok megyei civilek, katonák, politikai foglyok elhurcolása a Szovjetunió lágereibe

november 18-án, három fegyveres orosz katona megjelent a lakásukon és a férjét keresték. Akkor már a katonákkal fogva volt Szabari János és Tajti Sándor is. A férjemtől katonaigazolványát követelték és amikor az igazolvány lapját férjem nekik átadta, a férjemet a fent említett két emberrel együtt elvitték és a Kir. Járásbíróság épületébe kísérték. Ott már sokan voltak jászapáti férfiak és férjemet is odazárták. Innen 1944. november 21-én több száz emberrel együtt Szolnok felé gyalogosan az katonák elhajtották. Úgy értesültem, hogy férjemék Foksányban9 fogolytáborba voltak őrizet alatt. Azóta róla semmit nem tudok és azért írtam levelemet a debreceni Parlament címére, hogy az e foglyok sorsát kinyomoztassa. Öt gyermekem van, a legidősebb 11 éves, a legkisebb 2 éves, három iskolába jár, a kettő és öt évesek vannak otthon; gyermekeimmel együtt minden támasz nélkül állok. Ezért kérem a férjem kiszabadítását. Felolvasása után helybenhagyva aláírta. Kimutatás az elszállítottakról, 1947. március 12. MNL OL KÜM XIX-J-1-q 172.183/1947. Foksány (ma: Focsani, Románia). Kimutatás , a vörös hadsereg alakulatai elszállitott polgári személyekről. Férfiak, Sor«- Név: Születési Szül. Jelenlegi tartózkodási szám: hely: év: hely : 1. Utasi István Jászapáti 1915 Moszkva Vörk.pf< .144/2. 2. Tajti Sándor Jászapáti 1911 h i« rt 186/1. 3 • Tajti Mihály Jászapáti 1908 h rt rt 157/4. 4. Urbán István Jászapáti 1922 h tt rt 315/2. 5. Vágó János Jászapáti 1911 rt rt rt 157/2. 6. Adám István Jászapáti 1910 it rt ti 157/2. 7. Béres D. Ferenc Jászapáti 1904 rt rt rt 315/2. 8» Balogy Ferenc Jászapáti 1912 I« rt rt 198. 9. Birÿgs János Jászsppáti 1917 rt rt rt 158/1. 10. Farkas Ferenc Jászapáti 1920 ti rt rt 157/2. Fekete Barnabás Jászapáti 1904 rt / rt rt 157/3. ,2. Pügedi János Jászapáti 1919 rt rí 299/1C. 5. Pataki Ferenc Jászapáti 1914 Ukrajna, senko. Nikolay creve­.4. ^akatos Lajos Jászapáti 1909 Moszkva Vörk.pf.339/17. 5. Szabó László Jászapáti 1915 n rt rt 315/2. 6. Mengyi József Jászszentandrás 1908 ti rt rt 306/3. 248

Next

/
Oldalképek
Tartalom