Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)

Tanulmányok - Czégény Istvánné-Szikszai Mihály: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye élelmiszeriparának történetéhez. III. rész

Dr. Pótor Sándor orvos szakvéleménye a kunszentmártoni főtéren felállítandó húscsarnokról Kunszentmárton, 1922. július 9. „A húscsarnoknak a tervezett helyen való felállítását nem javaslom, sót határozottan ellenzem. [•••] Ha megnézzük alaposan a teret, - ez a hús csarnok ismét az lenne, mint volt ezelőtt 30 évvel, - piszoknak, bűznek, - mindenféle fertőző betegségnek melegágya. 8 kis büdös fülke egymás mellett, - mely minthogy nem is lenne hygienikusan fölszerelve D...0 csak úgy ontanák a bűzt már 50 lépésről, - úgy hogy a piacztéren és a piacztéri üzletekbe csak befogott orral lehetne járni. 8 fülke 3 méter hosszú, 2,50 méter széles,- 2,50 m magas kis szűk fülkék 0...0 milyen lesz a levegője ezen vékony cementfalú házaknak, - ez ugyan a nyári hőséget nem hogy felfogja, - de ezen likakba lesz olyan forró levegő, hogy a mészáros úr nem tud benn maradni, - hát még mi lesz ha még húst is tesznek bele, - mert a szt mártoni viszonyok között egy jószágot illetve a húsát csak egy hét alatt tudja a mészáros v. hentes eladni (nálunk több a mészáros hentes mint Bpesten), itt 14 van, - 4 teljesen elegendő lenne ... Ismétlem mi lesz a hússal. - Ha egy piactéri fára a mészáros a szabadban felakasztja, később fog megrothadni mint ezen húscsarnoknak keresztelt kis likakban. 24 óra alatt zöld, büdös lesz az egész, - a közönség majd szagolja a csarnokon kívül, mert azért csarnok hogy a vevő közönség ne mehessen be, - nem is mehet be mert az kint fog állani, - és a bűzt szagolni, - de nemcsak a vevő közönség fog szagolni, hanem a fellebbezésben aláírt kereskedők és annak vevői is; sőt ezen kellemes parfümbe részesülni fognak a csarnoktól 15 lépésnyire fekvő városházának még az emeletén dolgozó hivatalnokai is, - valamint a Tanácsteremben tanácskozásra összegyűlt képviselők is. - 15 cm-es tetőzetű és falazatú likakban nem lehet húst eltartani még ha mindenkinek jégszekrénye volna is. - Hát mikor nincs szekrényük és nem is lesz, - de jegünk is úgy és akkor, midőn a jó Isten úgy rendeli [...]. Még elfelejtkeztem a millió és millió - minden féle betegséget terjesztő legyekről [...] és éjszakánként itt a szagra összegyülekező kóbor kutyákról [...]. Se Közegészségügyi, - se pedig Közérdekből nincs semmi szükség arra a húscsarnoknak nevezett fülkékre, - a kérelmezők közül egy van szakképzett iparos, a többi mind kőművesből, juhászból stb. vedlett át hentes és mészáros iparossá. Közérdekből azért nincs szükség, mert a főtéren 5 hentes és mészárosnak van saját üzlete, melyek megfelelnek teljesen minden szempontból a követelményeknek. Tehát a közönség válogathat most is, hogy szükségletét beszerezhesse, nem kell nekik a város túlsó részére menni [...]. Tehát az egészet összefoglalva: A tervezett húscsarnok felépítése közegészségügyi szempontból veszedelmes, - és meg nem engedhető, - de sőt ha már föl volna építve, akkor is lebontandó volna. 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom