Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)

Tanulmányok - Farkas Kristóf Vince: A redemptio centenáriuma - Egy különleges ünnep 1845-ben

Május 14-én az ünnepi bandérium is megérkezett Jászberénybe és közös gyakorlatokat végeztek. Szintén ezen a napon érkezett meg Szluha főkapitány is. Május 16-án a nádor személyzete, 17-én pedig a Kress báró lovasezred egy osztálya érkezett meg részben a rendfenntartásra, részben a tisztelgésre. A következő napon már a vendégek is megérkeztek a városba.15 A közelgő ünnepi eseményre tehát minden időben elkészült. A szervezőket az éjszakai esőzés és vad szél viszont bizonyára komolyan aggasztotta, hiszen a kedvezőtlen időjárás az egész ünnepséget elronthatta volna.16 A Redemptio centenáriumi ünnepsége - 1845. május 19. 1845. május 19-én hétfő reggel az ég még igen komor és felhős volt, de az esőzés ekkorra már végleg elállt. Az ünnepség reggel 7 órakor szentmisével kezdődött, melyet a „szabadságén küzdött ősök” emlékére mutattak be.17 Ugyanebben az időben Budáról elindult a nádori kíséret. József nádor Mendén új lovakat kapott a kocsihoz. Az írott forrás szerint tehát a nádor kocsija a mai 31-es főút elődjén haladt egészen Szentmártonkátáig. A Pest megyei települések lakói a nádort örömmel és hódolattal fogadták.18 Délelőtt 9 órakor a jászberényi főtéren kezdett gyülekezni a jászokból és kunokból álló lovas tömeg. A Kerületek lovas bandériumai száz-száz főből álltak. Minden kerületi bandérium élén a kerületi kapitány állt. A jászokat Vágó Ignác jászkapitány, a nagykunokat Illéssy János nagykun kapitány, a kiskunokat pedig Aczél István kiskun kapitány vezette. A kun bandériumok sötétkék, ezüstgombos dolmányt, szablyával övezve és fekete színű kalapot viseltek. A kalap toliakkal és zöldfa lombbal volt ékesítve. A jász bandérium öltözete hasonló lehetett, de rókaprémes mentét is viseltek. A bandériumok az egyes kerületek új zászlóit is magukkal vitték. A kapitányok valószínűleg kék díszruhájáról pedig azt tudjuk, hogy ezüstzsinórzattal volt díszítve. Szintén ezüst zsinórzattal volt ellátva a búzavirág színű 13 lovas egyenruhája, akik a nádor kocsija mellett lovagoltak. Az egész sereg a Jászkun Kerület székháza előtt várakozott Szluha Imre jászkun főkapitányra. A koreográfia szerint ő jelenítette meg Lehel vezért, akinek lenyűgöző látványához különösen díszes, „pazar fényű” ezüstzsinórzata és feltehetően búzavirágkék egyenruhája is nagyban hozzájárult. Ezt tette tökéletessé a párducbőr válltakaró, valamint az új aranysújtásos zsinórzattal ellátott, hátára vetett jászkürt. A főkapitány lovának felszerelése is ezüsttel volt díszítve. Szluha Imre gyors szemléje után a Kress ezred zenei kísérete mellett, a menet elindult a nádor fogadására. A küldöttséget Kálmán Sándor jászkun alkapitány és Komáromi János jászberényi főbíró vezette. A lovasokat a Jász Kerület tisztikara és a 15 Örömünnep. 1845. 13. p. 16 Örömünnep. 1845. 14. p. 17 U.o. 18 Örömünnep. 1845. 16-17. p. 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom