Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Adattár - Selmeczi László: "Az én embereim színmagyarok, jászok és kunok, nagyszerűen viselkedtek..." Zádor István festőművész I. világháborús naplója
szertefröccsentették a sarat úgy, hogy katonáink csukaszürke ruhái hamarosan hasonlók lettek a szerbek khaki szintijeihez. Este 9-ig dolgoztunk, de a kocsiknak és a muníciónak csak a felét hozhattuk fel. Erre haladó sebesültek már Valjevo közeléből jönnek és az egész nap hallható ágyűdörgés és néha igen erős gyalogsági tűz is abból az irányból és távolságból hallatszik. Sajnáljuk, hogy elakadtunk és ezeknél a döntő harcoknál nem lehetünk jelen, délben egy szerb család jött sírva emberek asszonyok, hogy vissza szeretnének térni falujukba. Járőrrel hazaküldtem őket. XI. 14. Reggel 6-kor folytattuk a kocsik fel vontatását, amit délután 3-ra végre befejeztünk. Ha lehet az út még sárosabb volt, minden szerpentinnél 15-20 katona áll, aki segít a kocsiknál. Sapeurok101 befogott szerbekkel kapartatják az utat. Délután 120 szerb foglyot hoztak, köztük egy főhadnagyot és egy tart. zászlóst. Ők is mondták, mint eddig minden fogoly, hogy a háborút a szerbek nem akarják, a nép ellene van, de az oroszok belekényszerítették. - Holnap reggel végre tovább mehetünk. XI. 15. Reggel 6-kor elindultunk a Proszlopról, elől ment az első szakaszom, azután jöttek a Batteriek minden ágyú és muníciós kocsinál 2-2 emberem fedezetül, s train előtt a 3. szakaszom és minden kocsinál újra 2 ember. Természetesen óriási sár, az út alsó részét szinte járhatatlanná tette. Vi 9-kor értünk Peckára, egy kis városkába, mely Ljuboviánál jelentéktelenebb. Lakosai szintén elmenekültek, egyetlen egyet sem láttam. Egyelőre kötözőhely, tele is van sebesültekkel. Dr. M.-nél tízóraiztam, egy kis házikó első emeletén lakik egy roppant primitív berendezésű szobában, amelybe létrán kell felmenni. A szobában sok szerb könyv és köztük legújabb kiadású német nyelvű mérnöki művek. Peckából tovább menet hegynek felfelé vezetett az út, amely megint igen sok nehézséget okozott. 11-kor értünk föl a Bogdániéra, amelyen erős harcok nyomait láttuk. Innen kezdve további utunkon az egész hegy hátán egyik lövészárok a másik mellett, alaposan, gondosan előkészítve. A lövészárkok tele, tele kilőtt hüvelyekkel, tölténydobozokkal, használatlan töltényekkel és igen sok felbontatlan töltény rákásszál. A bennük összegyülemlett esővíz itt-ott egész vörösre festve a vértől. A munícióval nem takarékoskodtak, úgy látszik, sok van belőle. Kétféle gyártmányuk van, párisi és Hegei. A lövészárkok előtt egy pár sír, elesett katonák sírjai, s mialatt ott járkáltam és a sok mindenféle elhullott fegyver, felszerelési darab közt kotorásztam, még három hullát találtak az e célra kirendelt tiroli népfölkelők. Egy teljesen kirabolt, mezítláb levő 43. önkéntest, egy magyar bakát, meg egy komitácsit. Utóbbiakat egy közeli házban, ahol vagy egymással végeztek, vagy ahova a közös fájdalom hajtotta őket, hogy súlyos sebükkel meleg kuckót találjanak a téli hideg ellen. Közös sírba tették mindhármukat. Tovább menet egész úton elhagyott töltényeket találtunk, fegyvereket és egyenruha darabokat. Igen sok sebesülttel találkoztunk. Valjevo alól jöttek és már két napja gyalogolnak, illetve Utászok 275
