Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)

Tanulmányok - Magó Károly: A polgári repülés története Szolnokon 1945-ig

önálló egyesületek a legmegfelelőbbek, ezért úgy döntött a tagság a város támogatásával, hogy önálló egyesületet hoz létre Szolnok Megyei Repülő Egyesület néven.251 Szeptember 17-én négy óra körül megérkezett vitéz nagybányai Horthy István, és dr. Ladomerszki Dezső légügyi felügyelő egy Bückerrel, a sport repülőtéren tartandó hangáravató ünnepségre. Szolnok előkelőségeinek jelenlétében, a díszes ünnepségen Dr. Ember Sándor országgyűlési képviselő beszéde után ünnepélyes keretek között felavatták az új 20x20 méteres hangárt, majd báró Urbán Gáspárné „Ezüstsirály” névre keresztelte az egyesület új nagyteljesítményű vitorlázógépét, a „Szittyát”. Dr. Pándy Gyula főtitkár köszönő szavai után Schneider Emil főoktató gyönyörű vitorlázó repüléssel szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a kormányzó-helyettes tartott egy fél órás bemutatót a Bückerrel. Az ünnepséget vitéz Bogyay Kamill csendőr százados vitorlázó repülése zárta. Ezután a vendégek bevonultak a vármegyeházára az önálló repülőegyesület alakuló közgyűlésére.252 Az avatási ünnepségre közel 3.000 fő látogatott ki.253 Az alakuló közgyűlést a vármegyeháza közgyűlési termében tartották. Az új egyesület célja a haderőn kívüli nemzetvédelmi repülő előképzés és a kiképzett repülők gyakorlatban tartása, a magyar repülés népszerűsítése, valamint az egyesület tagjai számára a kor kívánalmainak megfelelő gyorsabb közlekedés biztosítása. Az egyesület színe kék-fehér lett, készült egyesületi jelvény és zászló is. Tervezték saját egyenruha biztosítását a tagságnak, de ezt végül nem engedélyezték. Az egyesület díszelnökévé vitéz nagybányai Horthy Istvánt és Dr. Ember Sándort, elnökké Roffi Borbély Györgyöt, Kádár Gyulát és Gáspár Osváth Pált, alelnökké Dr. Szarka Pált és titkárrá Dr. Pándy Gyulát választották meg.254 Szeptemberben Baján elkezdődött a sportrepülő klub szervezése, melyben részt vett a Szolnokról elköltözött Kántor László, a szolnoki KAMC egyik alapító tagja.255 Októberben a Légügyi Hivatal közzétette a vitorlázó repülésben minősített oktatók névsorát, melyben Schneider Emil „C” vizsgás oktató minősítést kapott.256 251 Nemzeti Jövőnk, 1938. szeptember 7. 3. p. 252 Magyar Szárnyak, 1938. 4. szám. 26. p. 253 www. mól. arcanum, hu/mti 254 MNL JNSZML Szolnok város polgármesteri iratok 57/1939. MNL JNSZML Szolnok város polgármesteri iratok 36/1935. és Magyar Szárnyak, 1938. 3. szám. 30. p. 241

Next

/
Oldalképek
Tartalom