Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Bojtos Gábor: Három Almásy a vármegye élén
A magyar nemzet ezeréves fennállását ünneplő rendezvénysorozat egyik kiemelkedő pontja az 1896. május 14-én tartott vármegyei díszközgyűlés volt, amely után a törvényhatóság testületileg vonult ki a közkórház átadására.75 A főszónok itt is a főispán volt. A másik esemény a június 8-án, Ferenc József magyar királlyá koronázásának évfordulóján tartott budapesti díszfelvonulás volt, ahol a hódoló vármegyék díszbandériumai között Almásy Géza vezetésével vett részt a vármegye is. Almásy „e szavakkal fejezte ki dicséretét: Fiuk! E nap életem legboldogabb napja!”76 A főispán a június 18-án tartott közgyűlésen számolt be a felvonulásról. A törvényhatóság hálás köszönetét nyilvánította főispánjának, a bandérium vezetőjének, aki a szervezés körül „oly fáradhat lan, ügy buzgó tevékenységet fejtett ki; aki lankadatlan buzgalommal s fáradságot nem ismerő kitartással vezette és intézte a szervezés nehéz teendőit, s kinek legelső sorban legnagyobb érdeme van abban, hogy vármegyénknek ez örökké feledhetetlen hódolati felvonulásban való képviseltetése oly fényesen sikerült s aki a vármegye képviseletében a vármegye zászlójával a trónteremben Ő felsége a Király legmagasabb személye előtt megjelenve, a vármegye e hódolatát ezen módon is kifejezésre juttatta”. A törvényhatósági bizottság továbbá köszönetét fejezte ki „Almásy Gézáné, született Rózsa Malvin úrnő Öméltóságának azon nemes áldozatkészségéért és gyöngéd gondoskodásáért, hogy a vármegyének a hódolati felvonulás alkalmára készített új zászlójára (...) díszes szalagot ajándékozott ”.77 Az ő nevéhez fűződik a Vármegyei Kaszinó létrehozatala. Már 1893- ban felállt az a bizottság a főispán elnökletével, amelynek célja egy olyan hely megteremtése volt, ahol sikerül „összehozni és tömöríteni a vidék birtokos osztályát és intelligens elemeit a szolnoki polgári kaszinó törzstagjaival”. A hosszú munka során megvásárolták a megyeháza melletti (ún. Gulyás kovácsféle) telket,78 tervpályázatot79 és építési pályázatot80 írtak ki, majd ezután Az ünnepségekről részletesen: NÁNÁSI Mihály: Adatok az 1896-os millenniumi ünnepségek Jász-Nagykun-Szolnok megyei történetéhez. In: ZOUNUK 11. A Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok, 1996. 9-63. p. 76 Jászság, 1896. június 13. 77 MNL JNSZML Kgy. j kv. 267/1896. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1896. január 16. Öt terv érkezett a kiírásra. A választmány végül a „felhő” jeligével beadott pályázatot fogadta el, mely szerint Sztehó Ottó és Schömer Ferenc „tiszta renaissance stylű" elgondolását fogják megépíttetni. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1896. március 12. 73