Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Bojtos Gábor: Három Almásy a vármegye élén
Tisztújításkor a kijelölés jogát gyakorolta, kinevezte a tiszteletbeli tisztviselőket, élethossziglan a levéltárnokot, valamint a segéd- és kezelőszemélyzet tagjait, a csendbiztost, a várnagyot.6 A második törvényhatósági törvény (1886: XXL te.) IV. fejezete szól a főispánokról. A törvényről megállapítható, hogy a főispánok jogkörét bővítette, elsősorban az ellenőrzési teendők területén. A törvény alapján a főispáni jogkört kiterjesztették a - törvénykezési szervek kivételével - a törvényhatóság területén működő valamennyi állami közeg fölé. Ezek eljárásáról jelentést tehetett, fontosabb állások betöltése kapcsán pedig joga volt személyi javaslatokat tenni. Míg 1870-ben az alispán elnökölt az állandó választmány ülésein, 1886-tól ez a jogkör is a főispánt illette meg, sőt rendkívüli közgyűlést is bármikor - „a mutatkozó szükséghez képest” - összehívhatott. A számonkérő székkel kapcsolatban is változás következett be, amennyiben a főispán megtett intézkedéseivel kapcsolatos jegyzőkönyv másolatát, a „tevékenységi kimutatást” közvetlenül a belügyminiszternek terjesztette fel. A kinevezési jogköre is bővült, hiszen - a 80. § szerint - „a törvényhatósági főorvost, a rendőrkapitányt, a számvevőket, a levéltárnokokat, az árvaszéki nyilvántartókat és könyvvezetőket, a járási és kerületi orvosokat, a közigazgatási gyakornokokat, az állatorvosokat és a járási írnokokat, nemkülönben vármegyékben a segéd- és kezelőszemélyzet tagjait a főispán élethossziglan nevezi ki", illetve jogot kapott a szolgabírók áthelyezésére egyik járásból a másikba. A főispán az illetékes miniszter felhívására vagy saját hatáskörében az alispánhoz - illetve a törvényhatósági közegekhez - rendeleteket bocsáthatott ki, és jelentéseket kérhetett tőlük. Ha azonban a rendelet(ek) ellen az alispán előterjesztéssel élt, akkor a főispánnak fel kellett terjeszteni a belügyminiszterhez az(oka)t. Ha az állam érdeke „halaszthatatlan intézkedést” követelt, akkor - tulajdonképpen bármikor - a főispán közvetlenül intézhetett rendeleteket a törvényhatósági közegekhez. Sarlós Béla magyarázata szerint ez azt jelentette, hogy ez a passzus lehetőséget adott a főispánnak, hogy bármikor kezébe vegye a törvényhatóság közigazgatását.7 Lehetőséget kapott arra is, hogy felülvizsgáltasson közgyűlési határozatokat. 1870: XLII. te. 53. §. A törvényről: CSIZMADIA Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bp., 1976. 119-124. p. és SARLÓS Béla: Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében. Bp., 1976. 85-93. p. CSIZMADIA A. 1976. 176-179. p. és SARLÓS B. 1976. 155-156. p. 59
