Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)

Adattár - Cseh Géza: Dr. Szarka Gyula főszolgabíró életútja és tevékenysége az üldözöttek védelmében

Weiss Elemér r.nyom.hdgy. Pótlólag előadom még, hogy Dr. Szarka Gyula két Ízben volt kint az internáló táborban, és azt teljesen megfelelőnek tartotta emberi lakás számára. Fekete Miklós Weisz Elemér rendőrnyomozó hadnagy összesítő jelentése a dr. Szarka Gyula ellen lefolytatott vizsgálat eredményéről Magyar Államrendőrség J.Nk.Szolnoki vm.fk.politikai osztálya. 403./1945. vm.fkp.sz. JELENTÉS Szolnok 1946. évi március hó 1.-én. Jelentem, hogy a szolnoki népügyészség Nü, 3725/1945. sz. határozata alapján dr. Szarka Gyula tszmiklósi fszbiró ügyében a nyomozást megejtettem melynek során felvett és csatolt jegyzőkönyvek alapján a következőket állapítottam meg: Nevezett 1944. év májusában mint tszmiklósi járás fszbirója utasítást kapott az alispántól, hogy a járásában lakó zsidók gettóban való elhelyezésére tegyen javaslatot. Nevezett a fenti utasításnak úgy tett eleget, hogy a közvetlen baráti körét az úgynevezett „úri gettóba” a város közepében a Polgár utcában helyezte el mig a szegény zsidóságot kint a járványkórház területén részben a szabad ég alá amig általuk és költségükön oldal nélküli barakkokat felépítettek részbe istállókba, disznó és tyúkólba helyezte el, dacára hogy módja és ideje lett volna emberhez méltó szállást biztosítani. Több ízben kint járt fent nevezett a járványkórház területén elhelyezett gettóban, melyet emberi lakásra alkalmasnak talált. A nyomozás során megállapítottam, hogy nevezett Schwarc Ignác, Kreiczer Imréné, Reizinger Arnold, Kóhn Pál, Polgár Mihály törökszent­miklósi lakosokat, Steiner József tiszabői, Tóth Ferenc tiszaroffi lakosokat internáltatta. Vámos Sándorné, sz. Hirth Róza törökszentmiklósi lakost dacára annak, hogy nevezett őskeresztény származású volt elszállitatta a szolnoki cukorgyári gettóba, ahonnan a német gestapó elengedte. Palánki Gyulát és Elekes Ferencet internálta szabotázs címén, ugyanakkor két zsidó lakást kiutalt egyet Mohai Márton főispáni titkárnak a dr. Glancz orvos lakását teljes 419

Next

/
Oldalképek
Tartalom