Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Adattár - Bagi Gábor: Szolnok megye nagybirtokosai az önkényuralom korában (1859)
7. Szirmay Andrásné Dráveczky Amália149 (Pest): 125 kh 336 nsz. kaszáló, 4 kh legelő, 4 kh. 736 nsz. erdő, 123 kh 913 nsz. rétség = 313 kh 481 nsz. 8. Gr. Teleki Domokos150 (Pest): 253 kh 222 nsz. szántó, 258 kh 440 nsz. kaszáló, 12 kh 388 nsz. legelő, 161 kh 706 nsz. rétség = 685 kh 156 nsz. 9. Tihanyi Ferenc151 (Pest): ? kh Mivel az osztatlan közlegelő152 még a földesurakkal közös, 100 kh feletti birtokosok lehetnek még Ecsedy János153, özv. Nagy Györgyné154, özv. Rásó Talán draveczki és vinnai Dráveczky Amália (1792/5-1867), akit szirmabessenyői Szirmay György, olykor Sz. Sándor nejeként említenek. PETROVAY György: A dolhai és petrovai Petrovayak története 1450-től napjainkig. In: Turul, 1897. 3. szám. 122. p.; MAKAY Dezső: A Dráveczi és vinnai Dráveczky család. In.: Turul, 1900. 2. szám. 142. PGr. széki Teleki Domokos (1810-1876) politikus, publicista, akadémiai tag, T. József és T. Zsófia fia. A család a XVIII. sz-ban jelent meg a környéken. PÁLMÁNY B. 2002. 894-896. p.; Adatok ... II. 451. p. A nógrádi ebeczki Tihanyi Ferenc (1790-1859) T. Tamás és Dráveczky Ilona gyermeke, talán anyai jogon birtokos itt. PÁLMÁNY B. 2011. I. 227. p. A feudális jobbágytelkek kiegészítő részét képezték a közös haszonvételű legelő-, erdő- és vízjárta nádas területek. Ezek három fő részből tevődtek össze: a másként nem hasznosított gyeplegelőből, a mindenkori ugarból (amit időszakosan a tarló egészített ki) és az erdei legelőterületekből. Emellett lakatlan pusztákat is bérelhettek a parasztok - főként az Alföldön. A XVIII. század második felében egyes puszták és gyeplegelők majorságba olvasztása, az erdőhasználat zárolása, majd a földesúri ugar bevetése folytán krónikus legelőhiány lépett fel. Az 1790-től induló gyapjúkonjunktúra hatására a földközösségi legelőket ellepték a majorsági juhnyájak. Megérlelődött az árutermelés fejlődésének és a polgári tulajdon kialakulásának irányába mutató legelőelkülönítés, amelyben persze a földesúr és a jobbágyság egyaránt a maga előnyét kereste, és amely egy évszázad leforgása alatt az előbbiek javára dőlt el. - Az elkülönözések első szakasza helyi egyezkedések nyomán a XIX. század első három évtizedében folyt le. Az országos jobbágyi panaszok nyomán követte ezt az 1832-36-os országgyűlés törvényes szabályozása (a 6. te. 3. §), mely kimondotta, hogy a falu gyeplegelője - a földesúrétól szabad megegyezés mellett, vagy nézeteltérés esetén úrbéri per útján elkülöníthető. 4-12 kisholdban, a helyi felosztható területtől függően, állapították meg az egésztelek után járó legelőrészt. A töredéktelkesek arányosan, a házas zsellérek 1/8 arányban részesültek, a házatlan zsellérek és a majorsági zsellérek viszont egyáltalán nem. A földesúri részt nem limitálták, noha a majorsági puszták és erdők zöme érintetlenül maradt a kezükön. Bár a törvény engedte a tagosítást is, de a jobbágyok többsége a jutott legelőrész közös használatát választotta. Az 1848-as forradalomig a települések mintegy 26-27 %-ában folyt legelőelkülönözés. A jobbágyfelszabadítás vezette be a harmadik szakaszt: kötelezővé tette a szegregációt, a parasztokat illető arányokon azonban nem változtatott. A volt úrbéres tetszésére bízta a közös vagy egyéni használat eldöntését. - FOGALOMGYŰJTEMÉNY 1989. II. 8-9. p. 153 1848-ban 45 éves földműves 51 köblös földdel. P. KOVÁCS M. - KOZMA Gy. B. SZABÓ J. 1999. 481. p. 349
