Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Sebők Balázs: Hároméves terv az ötéves tervek időszakában. Adatok és adalékok Szolnok megye szocialista iparosításának történetéhez
mindig 9 %-os létszámemelkedést jelentett. Szolnok megye a legfontosabb kisipari szakmákkal ellátatlan települések tekintetében igen előkelő helyen állott országos összehasonlításban, hiszen itt mindössze 10 olyan településről beszélhetünk, ahol nem dolgozott bognár, kovács, szabó, cipész vagy fodrász. Jellemző még a megyére az mgtsz-ekben dolgozó iparosok viszonylag magas száma: a megyében ekkor 522 iparos dolgozott így és ennél nagyobb számról csak Somogy (680 fő), Győr-Sopron (797 fő), Fejér (832 fő) és Veszprém megyékben (1005 fő) beszélhetünk.72 Összefoglalásként elmondható, hogy amikor az I. ötéves tervidőszak első évei után az iparosítás kezdeti nagy lendülete kifulladt, már országosan és Szolnok megyében is le voltak rakva azok a későbbiekben megkerülhetetlen alapok, amelyek a következő évtizedekre előre megszabták Magyarország gazdaságfejlődésének lehetséges irányát. Az elrontott gazdaságpolitikát és az ország teherbíró képességét meghaladó iparosítást szemlélteti az 1955-ös átmeneti egyéves terv, majd az 1956-ban elkezdett, de a forradalom miatt félbeszakadt és ebben a formájában többé elő sem kerülő II. ötéves terv. Hatalomra kerülését követően az MSZMP 1957-ben ismét erőgyűjtő, konszolidáló egyéves tervvel kezdett, majd 1958 és 1960 között kerülhetett sor az általunk vizsgált II. hároméves tervre. Az elfogadott II. hároméves tervtörvény alapján a ciklus előbb óvatosan kezdődött, aztán - beleesve a korábbi csapdába - ismét az egyre erőteljesebb iparosítás irányába vitte az országot. Érdekes, hogy a tervtörvényben meg sem említették az égető, az ország iparának decentralizálását firtató kérdést, Budapest óriási túlsúlyának csökkentését. A tervidőszak második évében, 1959-ben - a terv felülvizsgálásával - aztán mégis meg kellett hozni a Budapestre vonatkozó első, az ipartelepítést korlátozó határozatot, amelyet a későbbiekben aztán több is követett (1958-ban a Budapestre való beköltözést korlátozták). Megkezdődött az ipar decentralizálásának kérdésében folytatott vita második felvonása (a vita még az 1930-as években kezdődött, aztán elcsendesült). Az MSZMP bármennyire is szerette volna, nem lehetett „tiszta lappal” indulnia, hiszen a korábbi időszak elhibázott iparosításának eredményei már adva voltak, sőt több olyan nagy értékű beruházás is akadt, amelyet kénytelen volt befejezni az új vezetés, ha nem akarta, hogy kárba vesszen az addig oda beruházott temérdek pénz. Az MSZMP tehát egyfajta kényszerpályán mozgott, bár apparátusában - ahol még mindig szép számmal kaptak helyet a korábbi gazdasági vezetők is - több híve is volt a további gyors iparosításnak. 72 Uo. 307
