Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)

Tanulmányok - Sebők Balázs: Hároméves terv az ötéves tervek időszakában. Adatok és adalékok Szolnok megye szocialista iparosításának történetéhez

gondot okozott). A kollektivizálási hullám idején sok kisiparos volt kénytelen belépni a tsz-ek ipari műhelyeibe felszerelésükkel és földjükkel, hogy ott iparigazolványukat visszaadva munkaegység fejében dolgozzanak. Az OKISZ adatai szerint a magánkisiparral felhagyok másik része a ktsz-ekben, illetve az állami szektorban keresett munkát. Az állami szektorban a kisiparos szakmunkások általában jó beosztásba kerültek. A lemorzsolódó kisiparosok nagy része viszont kontárként folytatta tovább tevékenységét, noha a kontárok már nem voltak olyan erős versenytársai a kisiparosoknak, mint a múltban. A jelentés szerint az országos ipari tanulóképzésen belül, a kisipari tanulóképzés még mindig jelentős helyet foglalt el, hiszen ekkor az összes ipari tanulók 23%-át, mintegy 24 ezer főt a kisiparban képezték. A kisipari tanulóképzésnek ekkor kettős célját látták: egyrészt természetesen ezzel képezték a kisipari szakmák utánpótlását, másrészt pedig ezzel is segíteni kívántak az ifjúság komoly elhelyezkedési problémáin. Általános tapasztalat volt, hogy több fontos kisipari szakmában (pl. cipész, szabó, kútásó, köteles), illetve az egyébként is kihaló szakmákban (pl. fazekas, faesztergályos, nyerges, kosárfonó stb.) nem volt kielégítő, sőt helyenként egyáltalán nem is volt képzés. Miközben több „favorizált” szakmában a túlképzés veszélye állt fenn és úgy tűnt, hogy a felszabaduló tanulók egy része nem tud majd a tanult szakmájában elhelyezkedni (ide tartoztak a kozmetikus, az autószerelő, a női fodrász, a fogtechnikus szakmák, valamint a vas- és fémipar és a gépipar szakmái is). Mindemellett a hatalom idegenkedése továbbra is megmaradt a magánszektorral szemben. Nagy problémának tartották pl. a nevelés kérdését: a jelentés készítői szerint ugyanis az iskolákban érezhető volt, hogy a kisipari műhelyekből a tanulók „más szellemet” hoztak magukkal, mint az állami vagy a szövetkezeti iparban tanulók. A kisiparban továbbra is erősnek és veszélyesnek látták a „kapitalizálódás veszélyét”, továbbá a megmaradó kisiparos réteget magasabb adóterhek viselésére is képesnek tartották. 1959 végén az önálló kisiparosok 23,5 %-a Budapesten, 5,3 %-a megyei jogú városokban, 17,3 %-a vidéki városokban és 53,9 %-a községekben

tevékenykedett. Az ország városainak kisipari létszámát túlzónak találták, ráadásul ezek általában a belső kerületekben tömörültek.71

MNL OL M-KS-288-25/1960/ll.ő.e. Jelentés a magánkisipar tevékenységéről és helyzetéről. 1959. december 31.; MNL OL M-KS-288-25/1959/l.ő.e. Feljegyzés a kisiparosok létszám alakulásáról. 1959. november 13. 137-138. p.

305