Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)
TANULMÁNYOK - SZUROMI RITA: A Tisza elfeledett árvízi hajósa – Nyárádi Hartl Ede
múltkor, mert most tél következik!”. A telet és a tavaszt szerencsére árvíz nélkül vészelték át, de 1877. március 9-én már magához a magyar királyi belügyminiszterhez fordultak: „Egy község, s annak összes lakosságának érdeke, java háttérbe szorult azért, mert egy bérlő vonakodik a megkívántató területet feles kárpótlás mellett is kibocsátani kezéből (...) midőn egy község léte, több száz polgárának vagyona és élete van kérdésben (...) a személy- és vagyonbiztonság fenntartása forog kérdésben, akkor a közhatóság fegyvertelenül áll, és a legkisebb akadályt sem tudja elhárítani, s az adófizető polgárokat pedig veszni, pusztulni engedi!” fi A kérelem a minisztériumban meghallgatásra talált, és Trefort Ágoston vallás-és közoktatásügyi miniszter megállapodást hozott létre a makacskodó bérlő és a falu áttelepült lakossága között, amely szerint a lakosság átadja az ősi falu helyét, s plusz kárpótlásként 125 holdnyi jó minőségű földet bérel Graelf Károly poroszlói földesúr birtokából. 1877. áprilisában újabb árhullám vonult le a Tiszán, mely akkor már kevés kárt tudott tenni a romba döntött Tiszahalászban és a vetetlen földeken. Az alispáni jelentés úgy fogalmazott: „Tiszahalász ismét áradattal küzd, földjei vetetlenek, lakosai nyomorognak.”. A sorozatos katasztrófák arra figyelmeztették a vármegye vezetését, hogy sürgősen dönteniük kell a falu sorsáról. 1877. május 27-én a belügyminisztérium végre ezek nyomán úgy határozott, hogy „az új faluhely 3 év alatt felépítessék és a régi falu, vagyis a beltelkek az épületek széjjelbontása folytán 1879-ik év utolsó napján az uradalomnak által bocsájtassanak.” Eközben Hartl Ede sem maradt tétlen. 1878-ban és az azt megelőző években az uradalom területén, saját költségén védőtöltést és csatornát épített. E tényt az 1880. november 18-án kiadott nemesi oklevél is megerősíti. „Saját költségén védgátat építvén Sarud községet a Tisza árjától megóvta, később a községet feláldozó működése által újabb végveszélytől is megmentette, s az elemi csapások által sújtott községek hajlék- és élelem nélkül maradt szegényebb sorsú lakosainak segélyezése, élelmezése és elhelyezéséről emberbaráti lag gondoskodott (...) tekintetbe véve azt, hogy az 1878-ik és 1879-ik árvízveszélyek alkalmával Tisza Halász község végveszélyben forgott lakosságának megmentését példás áldozatkészséggel és emberbaráti érzelemmel eszközölte. ”33 Dr. Hibay György Újlőrincfalva polgármesterének, Soltész Andrásnak 1998. augusztus 27-én kelt levelében a következőképp idézte fel dédapjának SUGÁR I. 1973. 5. p. Az eredeti nemesi oklevél ma a Heves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeumának tulajdona. 89
