Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „…Már nem soká lesz főispán, mert helyzete megingott” – Földi István főispán és kora

járási és községi főjegyzőket arra utasította, hogy „tapasztalatszerző” látogatásokat tegyenek a kijelölt községekben és észrevételeikről írjanak részletes jelentést. E beszámolók kitértek a község lélekszámára, a helyben működő pártokra, a kommunista pártba belépett értelmiségiek számára, majd, mint legfontosabb, a községi alkalmazottak név szerinti jellemzése következett. Ebbe a munkába az MKP Megyei Bizottsága is bekapcsolódott, valószínűleg ez az oka annak, hogy a főispáni iratok között csak a kunhegyesi főjegyző jelentései találhatóak meg. De még így is betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen érzékletes jellemzéseket írhattak egy-egy községi alkalmazott használhatóságáról, esetleges beszervezhetőségéről és milyen módszerek alkalmazását javasolhatták, mint legcélravezetőbbet. Egy nagyrévi pártonkívüli alkalmazottról például ezt olvashatjuk: „Értelmes, zárkózott, igen jó megjelenésű. Alapos és értelmes szakember lenne, kiemelném, szövetkezeti vonalra állítanám és megszervezném a pártnak. ”.84 Kolléganőjéről az alábbi jellemzés született: „ Vidéki molett úriasszony. Balsac regény jut az ember eszébe: kissé elnyomott, vallásos, jószívű, nagyon szeretné a nagyvilágot, de egész életét egy vidéki úriházban éli le és apró süteményeket készít a vendégeknek. MNDSZ-be feltétlenül használható lenne és erre a tiszaföldvári Beöthynét kellene felkérni. ”.85 A tiszaugi kisegítőről közölt információ: „Egy állásért a lelki üdvösségét is eladná, de nem nyernénk vele. ”.86 A tiszainokai kisgazda főjegyzőről az alábbi jelentés született: „B listáról került vissza, régi, antidemokratikus jellem, feltétlenül megbízhatatlan, határozottan kommunistaellenes. [...] Néhányszor át kellene helyezgetni és ebben az esetben belátná, hogy vissza kell vonulnia. ”. A szintén kisgazda csépai főjegyzőről, „hogy megszorongatható legyen, mert megnyerése kilátástalan” egy jegyzőkönyvet is mellékelt a beszámoló készítője. A pártonkívüli tiszasasi főjegyzőt ellenben beszervezhetőnek tartotta: „Magatartása demokratikus, hátránya, hogy erélytelen és nem foglal elég keményen el határozott álláspontot. Simamodorú, nem nagyravágyó, józan életet él, - az egyetlen, amin keresztül megfogható, hogy félti az állását. ”.87 A személycserék esetén, mielőtt az üggyel érdemileg foglalkozott volna, Földi minden esetben levélben kérte ki pártja helyileg érintett szervezetének állásfoglalását, hogy pártszempontból javasolják-e az új jelölt 84 MNL JNSZML Főisp. ir. 380/1947. 85 Uo. 86 Uo. 87 Uo. 291

Next

/
Oldalképek
Tartalom