Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

ADATTÁR - BOJTOS GÁBOR: Szolnok városa a „NAGY HÁBORÚBAN” – A hátország élete és annak tükröződése a helybeli ferencesek História Domusában

A szolnoki nők ezekben a kritikusnak mondható első hetekben hihetetlen munkával szervezték meg a hátország emberbaráti tevékenységeit. A Magyarország című lap október végén számolt be arról, hogy „a sebesültek szállításánál fontos szerep jut Szolnok városának, fekvésénél fogva, és hogy a sebesültek semmiben sem szenvednek hiányt, ebben nagy részük van a város hölgyeinek, akik csodás önfeláldozással teljesítik honleányi kötelességüket; mint önkéntes ápolónők látják el a teendőket és éjjel-nappal felváltva teljesítenek szolgálatot - dr. Küry Albertné körül sorakozik Szolnoknak úgyszólván valamennyi asszonya. ”.31 De nemcsak vöröskeresztes ápolónőként állták meg kitűnően a helyüket; a „Hölgybizottság” kiterjesztette tevékenységét a pénzgyűjtésre, népkonyhák felállítására, és napközi otthon működtetésére is.32 Nagyon szép példáját nyújtotta a szolnokiak segítségének, önzetlenségének Maledovszky (Mallendoszky) Mihály esete. A 17 éves lengyel fiút az egyik szolnoki kórházban - a polgári fiúiskolában - ápolták, súlyos sérülése miatt amputálni is kellett az egyik lábát. Küry Albertné és Ösztreicher Oszkárné gyűjtést indított annak érdekében, hogy a „tizenhétéves lengyel hős” műlábhoz jusson. Végül 211 koronát sikerült a budapesti beavatkozásra, illetve az eszközre gyűjteni.33 A hadba vonulók családtagjainak segélyezésével a városi közgyűlés és az alispán is foglalkozott. A közgyűlés augusztus 21-én 5.000 koronát szavazott meg,34 míg az utóbbi felhívta a figyelmet arra, hogy az összegyűjtött ruhák és kórházakban felhasználható anyagok a legégetőbben Szolnokon szükségesek, ahol sok száz sebesült katona fekszik a katonai kórházakban. Egyben közölte azt is, hogy „meghatva látom a vármegye egész társadalmának lelkes fáradozását és áldozatkészségét. ”.35 Az Auguszta főhercegasszony védnöksége alatt működő „Aranyat vasért” mozgalom - melynek célja a hadba vonultak családtagjainak megsegítése volt - Szolnokon és a vármegyében is elindult. Szolnokon ezen mozgalmat dr. Gergelyffy Géza királyi törvényszéki jegyző36 szervezte és vezette. Gergelyffy munkáját id. Nerfeld Ferenc37 és felesége segítette. A Az október 30-i cikket november l-jén ismerteti a Tiszavidéki Újság (2. p.). Tiszavidéki Újság, 1914. augusztus 23. 2. p. Szolnoki Újság, 1915. január 19. 1-2. p. és február 16. 1-2. p. MNL JNSZML Szolnok város Közgyűlési jkv. 11389/1914. Az alispán körrendeleté szeptember 11-én jelent meg. Közli: Tiszavidéki Újság, 1914. szeptember 20. 2. p. Testvére, Gergelyffy Ferenc 1914. október 14-én, a galíciai fronton hősi halált halt. id. Nerfeld Ferenc (1859-?) A szolnoki gazdasági, politikai és kulturális-társadalmi élet meghatározó tagja volt. 335

Next

/
Oldalképek
Tartalom