Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

ADATTÁR - BOJTOS GÁBOR: Szolnok városa a „NAGY HÁBORÚBAN” – A hátország élete és annak tükröződése a helybeli ferencesek História Domusában

A Monarchia fegyveres erejének harmadik ága a népfelkelés (Landsturm) volt. A népfelkelési kötelezettség hadiállapot esetén a hadsereghez és a honvédséghez nem tartozó 19-42 éves állampolgárokra terjedt ki. Az első osztálybeli, 38 év alatti népfelkelők a hadsereg és honvédség veszteségeinek pótlására szolgáltak a póttartalék elégtelensége esetén. A pótlásra fel nem használt népfelkelők kötelezettségüket fegyverrel és fegyver nélkül teljesíthették. Belőlük részben népfelkelő csapattesteket, részben népfelkelő munkásosztagokat alakíthattak, mely utóbbiakat csak erődépítési, útjavítási és más, a háborúban szükséges munkálatokra használhattak fel. A tartalékos időszak leteltével a hadkötelesek átkerültek a népfelkelő korosztályba. E csoportot életkor szerint, illetve katonai „pályafutás” szerint további részekre osztották. Az első osztályba tartoztak a 38 év alattiak, a másodikba az e fölöttiek. Ha katonai kiképzésben részesült, akkor úgynevezett „A alosztályú”, ha nem, akkor „B alosztályú” népfelkelőről beszélünk. A folyamatos - és egyre nagyobb - veszteségeket a fiatalabb korosztályokba tartozó és kiképzett hadkötelesekkel pótolták. A háború alatt a felmerülő problémák, az egyre nagyobb katonahiány miatt fokozatosan bővítették az elérhető korosztályok számát: 19-ről 18-ra szállították le az alsó, 50, majd 55 évre emelték a felső korhatárt. Ráadásul mind többször hívták pótsorozásra, fölülvizsgálatra az addig még be nem vonultatott férfiakat. Több ezerre tehető azoknak a szolnokiaknak a száma, akik különböző katonai egységekkel megjárták a Nagy Háború csatatereit. Kiemelhetünk azonban három olyan ezredet, amelyek a vármegye és a város szempontjából fontosak, illetve ahol a szolnokiak a legnagyobb számban harcoltak. Szolnok városához és a vármegyéhez kötődő katonai alakulatok A cs. és kir. 68. gyalogezred14 A szolnoki 68. gyalogezred 1860-ban állt fel a haderőreform keretében. A gyalogezred hadrendileg a cs. és kir. 2. hadsereg 7. gyaloghadosztályának 14. gyalogdandárjába (párja: cs. és kir. -kecskeméti- 38. gyalogezred) volt besorolva. A mozgósítási parancs kihirdetésekor, 1914. július 26-án az ezred zászlóaljai a következő állomáshelyeken tartózkodtak: • ezredtörzs, II., III., IV. zászlóalj: Zimony, UDOVECZ György: Königgrátztől Litomelig. A császári és királyi 68-as jászkun és a magyar királyi 10. Bethlen Gábor gyalogezred története. Nagykovácsi, 2007. és A 68-as jász-kún gyalog-ezred háborús albuma. (Szerk.: Reschner Róbert-Sebestyén József) h.n., 1917. 330

Next

/
Oldalképek
Tartalom