Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

ADATTÁR - ARI ILONA– NAGY ÉVA ANNA: „Holtomiglan – Holtodiglan” – Házasságkötési szokások a mezőtúri esketési anyakönyvek alapján

A háttérben zajlott történetbe kaphatunk némi betekintést a következő példából, úgy tűnik, az asszony nem várta hűségesen a férjét: 1759. július 5. „Fazekas János katonaságból hazakerülvén ötödik esztendőre, addig két ízben megesett feleségét magához vette. ” Más kérdés, hogy ez az esemény miért szerepelt már egyszer ugyanazon a lapon, március 11-én, rövidebb szöveggel. Megerősíteni látszik azt a gyanút, hogy az anyakönyveket nem mindig napra készen vezették. De ennél lényegesebb következtetést is levonhatunk az idézett szövegből. A Jeleségét magához vette” beírás rávilágít, hogy egy korábban megkötött házasságról van szó, csak az együttélés folytonossága szakadt meg, a házassági élet teljes visszaállítását rögzítették a matrikulába. De vajon miért volt szükség arra, hogy bejegyezzék az anyakönyvekbe, ha a párok megszüntették a különélést, újra helyreállították a házasságot és - bár erre a matrikulákban egyetlen adat sem utal, mégis feltételezhető, hogy - ismét egy fedél alá költöztek? A 18. században az anyakönyvek jelentették a lakosság egyetlen hitelesnek tekinthető nyilvántartását. Ezen belül minden bizonnyal szerepe volt, hogy ebben az időben az egyházi adó, a párbér beszedésének legfontosabb, ha nem egyetlen alapja a matrikula volt. Fontos volt bejegyezni a házaspárok együttélésére vonatkozó adatokat, és ezeket semmiféle ráutaló bejegyzéssel nem különítették el a tényleges házasságkötésektől. Némileg rávilágít a házastársi hűség, illetve hűtlenség megítélésére a következő kiragadott példa. A másik fél botlásának megértése, a megbocsátás tükröződik az 1755. év végén, egyetlen lapon kétszer is előforduló „grátziájába vette” kifejezés mögött: Mezőtúri református anyakönyv. Születés - Esketések - Halottak Lajtsroma 1760-1811. II. Rész. Series Conjugatorum. 175. p. Házastársi hűtlenség32 (Fotó: Nagy Éva Anna) 257

Next

/
Oldalképek
Tartalom