Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)
TANULMÁNYOK - UDOVECZ GYÖRGY: Hatvannyolcas bakák a boldogtalan hadiidőkben
Isonzó-hadseregnek (parancsnok: Wenzel von Wurm vezérezredes) súllyal Oderzo, Trevisio irányában, a 6. hadseregnek (parancsnok: József Ágost királyi herceg) a Montellón keresztül kell áttörnie. A 7. hadosztály csapatai a Livenzától keletre, Pasianö-Meduna, illetve Livenges-Chions helységek között helyezkedtek el. Amint oda kiérkeztek, azonnal megkezdődött a kiképzés a Piave-hadszíntér sajátosságainak figyelembevételével. A kiképzés legfontosabb célja a folyón való átkelés, a kiépített állások elleni harc, az ellenlökés és a mozgóharc gyakorlása volt. A XVI. hadtest San Michele-San Pólód között hadseregtartalékként helyezkedett el, így a 68-asok csak közvetve vettek részt az ütközetben. Őket, mint a Hadsereg-főparancsnokság (Armeeoberkommando, AOK) tartalékát, Vittoriónál vonták össze, másik három hadosztállyal együtt. Felettük csak az AOK rendelkezett. Ennek ellenére részt vettek az ütközet biztosításában, a hídépítésben és az utánpótlás-szállításban. A tüzérségi előkészítés hajnali 3-tól 5 óra 10 percig tartott. A támadás az ezredet is érintő arcvonalszakaszon a Papadopoli-szigetről indult meg, az átkelés kierőszakolására. A támadást fogadó olasz 3. hadsereg mögött két hadtest állt tartalékként készenlétben. Az osztrák-magyar hadseregcsoport parancsnoka, Boroevic tábornagy az oderzói templom tornyából, az Isonzó- hadsereg parancsnoka, báró Wurm Wencel vezérezredes pedig Spine helységből figyelte a fejleményeket. A Piavén történő átkelés igen nehéznek bizonyult, hiszen a folyó medre ezen a szakaszon rendkívül széles volt, és számtalan kisebb-nagyobb szigetből, homokzátonyból állt. Az olaszok eleinte nem viszonozták a tüzérségi tüzet, fegyverei a gyalogság megindulásakor szólaltak meg. Az embert próbáló nehézségek ellenére a 106. és a 83. dandár átjutott a túlpartra és felszámolta a védműveket. Végül siker koronázta a hatalmas vérveszteséggel indított támadást, igaz nem Oderzo és Trevisio irányában, hanem a balszárnyon, a 6. hadsereg sávjában, amely sikeresen elfoglalta Montellót. A csata második napján, június 16-án az olaszok, kihasználva légi fölényüket, sikeresen támadták a Piavén felépített hidakat, amelyeken az elöl harcoló alakulataink az utánpótlást kapták. Az olasz hadvezetőség a két napja tartó harcok során azt észlelte, hogy észak felől nem kell komolyan tartania a Conrad-hadseregcsoport támadásaitól, hiszen az lassan abbahagyta az egyébként sikertelen támadó hadműveletét. Ezért átcsoportosításokat hajtottak végre és a tartalékokat a Piavéhez irányították. A helyzetet nehezítette az is, hogy a több napja tartó esőzések hatalmasra duzzasztották a folyót. A sebesülteket és a foglyokat a sérült hidakon átszállítani nem lehetett, új hidakat verni pedig lehetetlen volt. Lőszer, élelem alig volt, katonáink folyamatosan éheztek. Várható volt az olaszok ellentámadása, hiszen ők is tisztában voltak csapataink siralmas helyzetével. Legelőször 19-én a Montellót szerették volna 233
