Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: „Büszke vagyok rá, hogy szegény maradtam akkor, amidőn kötelességemhez képest száz ezreket szereztem a vármegyének.” Küry Albert alispán 1867–1926

Imre főispán leköszönt posztjáról, az uralkodó 1910. március 4-én Horthy Szabolcsot nevezte ki a vármegye új főispánjává.47 Horthy Szabolcs kinevezése a vármegye közéletében nagy meglepetést keltett, hiszen az új főispán nemcsak alig ismert vidéki fiatal középbirtokosnak számított, hanem rendkívül csekély közigazgatási gyakorlattal is rendelkezett.48 Az új főispán a Szabadelvű Párt utódjának számító Nemzeti Munkapárt megyei szervezetének kiépítésében játszott meghatározó szerepet, így kerülhetett a főispáni székbe. A beiktatási ceremóniára 1910. március 16-án rendkívüli közgyűlés keretében került sor, Horthy Szabolcs beiktatási beszédében „Közigazgatás, közgazdaság és politika. ” címszavak alatt foglalta össze főispáni működésének legfontosabb pilléreit.49 Ezek közül ténykedésének középpontjába mégis a legutolsó szempont, a politikai került: Horthy Szabolcs, ha kellett, erőszakos eszközökkel is érvényesítette a Munkapárt érdekeit a vármegyében.50 A beiktatási ceremónián a Jász Újság tudósítása szerint „dr. Küry megyei főjegyző intézett remek, magas szárnyaláséi beszédet a főispánhoz és a megyebizottsághoz”, amelyet „tapssal és éljenzéssel” köszönt meg a lelkes publikum.51 És bár politikai és közigazgatási módszerei miatt az új főispán az ellenzék által nem éppen kedvelt személyiségnek számított, elévülhetetlen érdemeket szerzett a megye és Szolnok gazdasági, kulturális életének fejlesztésében. 1911-ben közreműködött a megyeszékhely felsőkereskedelmi iskolájának megalapításában, szerepet vállalt a jeges áradás által elsodort, fából készült hidat felváltó, modern szolnoki közúti Tisza-híd megépítésében, támogatta a Szolnoki Cukorgyár létrehozását, és biztosította a vármegye anyagi hozzájárulását a szolnoki színház felépítéséhez.52 1912 tavaszán változás következett be az alispán személyében is. Benkó Albertet az uralkodó a magyar királyi közigazgatási bíróság ítélő bírájává nevezte ki, ezért 1912 áprilisában lemondott alispáni megbízatásáról. Az új alispán megválasztásáig a teendők ellátására Küry Albert főjegyző kapott felhatalmazást. Ennek eleget téve, az 1912. évi első évnegyedes alispáni jelentést már Küry Albert terjesztette a törvényhatósági bizottság elé.53 A 47 MNL JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye Közgyűlési jkv. 23, 24/1910. 1910. márc. 16. 48 CSEH G. 1993. 369. p. MNL JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye Közgyűlési jkv. 27/1910. 1910. márc. 16. 50 CSEH G. 1993. 371. p. 51 Jász Újság, Jászberény, 1910. március 17. Online változat, http://iaszkonyvtar.hu : 8080/ispui/bitstream/1303/34/ 3/jasz ujsaglO.png (Letöltés dátuma: 2012. febr. 7.) 52 CSEH G. 1993. 372. p. MNL JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye Közgyűlési jkv. 447/1912. 1912. jún. 20. 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom