Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)
TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Perczel Mór második honmentő hadjárata és az első szolnoki ütközet. (1849. január 2.–január 26.)
intézkedései még így sem tudták megóvni a cs. kir. hadsereget egy újabb, ezúttal súlyos veszteségekkel párosult vereségtől. De ez már az 1849. március 5-i szolnoki ütközet krónikájához tartozik. Mint láttuk, Perczel 1849. januári ellentámadása jókora felfordulást okozott a cs. kir. csapatok hadműveleteiben. A főváros 1849. januári feladása óta ez volt az első olyan alkalom, amikor egy magyar hadtest támadó hadműveletben aratott győzelmet egy cs. kir. seregrész felett. A „szégyen” annál is nagyobb volt, mert Perczel azt az Ottinger-dandárt verte meg kétszer egymás után, amely 1848. decemberében a cs. kir. haderő egyik legsikeresebb magasabb egysége volt, s amely lényegében egymaga verte szét Perczel hadtestét Mórnál 1848. december 30-án. Még inkább kiemeli a Perczel hadjáratnak jelentőségét az a tény, hogy gyakorlatilag a főhadszíntér egészére hatással volt: Windisch-Grätz kapkodó és kétségbeesett intézkedéseinek köszönhetően a bányavárosoktól Esztergomon át Fejér és Veszprém megyékig terjedt ki az a terület, amelyekről a cs. kir. fővezér csapatokat rendelt a főváros biztosítására. Ezzel lelassította e területek pacifikálását, megkönnyítette Görgei visszavonulását a Szepesség felé, s reményt adott a magyar közvélemény számára, hogy a küzdelem megnyerhető.187 Perczel és vezérkara jó tervezőnek bizonyult, s elmondható, hogy a hadjárat méltó párja volt a tábornok 1848. novemberi stájerországi betörésének, amikor Friedauig előretörve zavart okozott a stájer-, illetve horvátországi cs. kir. erők között, s megakadályozta egységes fellépésüket, majd mire azok magukhoz tértek, már el is hagyta a csapatai számára könnyen csapdává válható Muraközt.188 Perczel a januári támadás során a rendelkezésre álló erők optimális alkalmazásával, kis véráldozattal okozott nagy zavart az ellenség soraiban, s mire a másik fél felocsúdott, s képes lett volna erőteljesebb visszacsapásra, már vissza is vonta csapatait a kiinduló állásba. Lehet fanyalogni azon, hogy az Ottinger-dandár bekerítése és megsemmisítése nem sikerült, ám ehhez az kellett volna, hogy Ottinger olyan primitív taktikai hibákat kövessen el, amelyeket e kiváló cs. kir. lovas generálistól aligha lehetett várni. A hadjárat tipikus példája annak, hogy nem feltétlenül csak nagy és véres Utóbb Heinrich Hess altábornagy, majd táborszernagy, a cs. kir. vezérkar főnöke is bírálta Windisch-Grätzet Csorich csapatainak a bányavárosokból való visszarendelésért, mondván, hogy a fő hadműveleti cél Görgei hadtestének megsemmisítése lett volna, amihez a hátrahagyott Jablonowski- és Götz-dandár egyesülten is túl gyenge volt. KA Nachläße, b/664. Nachlaß Hess. No. 142. 1849-13-78. Werk des FM Fürsten Windisch- Grätz. 4-9. o. Fragen zum II-ten Abschnitt. HERMANN R. 1995. 33-40. p.; HERMANN R. 2004. 108-112. p. 135
