Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - SELMECZI LÁSZLÓ: A Jászság betelepedése és kialakulása

adományozás címén, Bálint és László újfalusi filiszteusoknak adományozta.305 Ulászlónak egy 1444-ben kelt okleveléből arról is értesülhettünk, hogy Bálint és László, akik Simon egri püspök főkancellár familiárisai, Négyszállás lakói, miután a török ellen készülő hadjáraton részt kívántak venni, ezért a király a tegzespénz megfizetését számukra elengedte.306 Erős a gyanúnk, hogy az 1441- ben felemlített újfalusi Bálint és László azonos az 1444-ben szereplő négyszállási Bálint és Lászlóval, akik, miután tegzespénzt kellett fizetniük és Kürtön nemesi telket is birtokoltak, feltehetően nemesek, de minden bizonnyal kapitányok voltak. Egy, a budai káptalan által 1449-ben kiadott bizonyságlevélből arról értesültünk, hogy négyszállási Kompolt László Négyszálláson, halálos ágyán Szentkozmademjén és Négyszállás szállásokban lévő birtokrészét, valamint Újfalu, Jákóhalma és Kürt örökségi falubirtokait végrendeletileg Négyszállási Bálintra, Mihályra, Bertalanra és örököseikre hagyta.307 Hunyadi János kormányzó 1450. február 4-én bizonyságlevelet adott ki, hogy Kürt falubirtok fele részét, amely Szentkozmademjéni Kompolt filiszteus magtalan halála miatt szállt vissza a királyra, miután hozzá való jogát oklevelekkel igazolta, visszabocsátja Berzevici Pohárnok István birtokába.308 * Egy nappal később a kormányzó parancsot küldött az egri káptalannak, hogy Kürt fele részébe iktassák be Berzevicit.300 Ebből az oklevélből vált nyilvánvalóvá, hogy Újfalusi vagy Négyszállási László volt Szentkozmademjéni István fia Kompolt, négyszállási jász kapitány utolsó élő férfi leszármazottja. Az egri káptalan március 16-án jelentést tett Berzevici Pohárnok István beiktatásáról,310 aminek következtében Kürt fele része nemesi birtok lett.311 GYÁRFÁS I. 1883. 611-612. p.; BENEDEK Gy. - ZÁDORNÉ ZSOLDOS M. 1998. 69. p. TÓTH P. 2008b. 615. p.; TÓTH P. 2009a. 3. p. GYÁRFÁS I. 1883. 621-622. p.; BENEDEK Gyula: A hiteleshelyek Mohács előtt, különös tekintettel Jász-Nagykun-Szolnok megye jogelőd területeire. In: • Tisicum IX. Szolnok, 1996. 176-177. p.; BENEDEK Gy. - ZÁDORNÉ ZSOLDOS M. 1998. 149. P­BENEDEK Gy. - ZÁDORNÉ ZSOLDOS M. 1998. 69. p.; TÓTH P. 2008b. 615-616. P­BENEDEK Gy. - ZÁDORNÉ ZSOLDOS M. 1998. 69. p.; TÓTH P. 2009. 3. p. BENEDEK Gy. 1997. 313-314. p.; BENEDEK Gy. - ZÁDORNÉ ZSOLDOS M. 1998. 69-70. p.; TÓTH P. 2008b. 616-617. p.; TÓTH P. 2009. 3. p. BAGIG. 2008. 2-3. p. úgy gondolta, hogy ezzel az aktussal „Kürt magyar nemesi jószág lett”. 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom