Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

ADATTÁR - CSEH GÉZA: Levél Kádárnak – Egy renitens pártmunkás esete a forradalom után

termelőszövetkezeti elnök volt az, aki a hibák elemzése mellett megjegyezte, hogy „de sok most az okos ember”. így tehát Csáki elvtárs is „jobboldali, ” mert egyetértett - így szólt hozzá - a hibák bírálatával.

Elmondtam azt is, hogy az osztály, s a nézeteim értékeléséhez hozzá tartoznak olyan jelzések is, hogy a Központi Vezetőség miért engedi a mocskolódó cikkek megjelenését, hogy a Szabad Népben leközölt egyéni tragédiák a kispolgárok gyermekei számára tágítják a lehetőségeket, hogy az értelmiségi határozatnak van olyan vonása, hogy udvarolunk az értelmiség felső rétegének, stb. Hivatkoztam gyakorlati tényekre is, mint Daróczi elvtárs hozzászólása a Losonczi által tartott vitaesten, vagy a színház-ügyben, a TTIT munkájának értékelésénél elfoglalt álláspont...stb. De ha ténylegesen elcsúszott az osztály, október 24-én miért fogott fegyvert, miért maradt a megyebizottság épületében végig, miért nem ment át a „forradalmi tanácshoz” még tisztelgő látogatásra sem. Hová lett november 4. után ez a jobboldali vonás? Nem mondhatjuk, hogy az ellenforradalmár pedagógusokat, újságírókat, színészeket...stb. mentegetett az osztály. Hogy a túlzásokkal szembeszálltunk - ilyen volt. Pedig az alapvető nézeteim nem változtak meg, ha néhány sallangot félre is dobtam és a többi elvtársé sem. Vitatkoztam is, még hozzá olyan nézetekkel, hogy azért volt forradalom, mert Rákosi Mátyást leváltották vagy, mert ellenségeink voltak és voltak itt nagyobb hibák, csak egyesek beszéltek róla, hogy minden értelmiségi ellenforradalmár stb. Az ilyen vitáknál kénytelen az ember az ellenkező oldalra összpontosítani a figyelmet. Miért nem beszéltek az így - viták közben - jelentkező jobboldali vonásról, vagy ezután erre is sor kerül?

A Szovjetunióhoz való viszonyunk nem volt vitatott soha. Az igaz, hogy a Rajk-per megmagyarázásánál arra hivatkoztunk, hogy az áruló Berija - Abakumov csoport szolgáltatott tényeket. Ezt mi is így kaptuk. Meggyőződésem, hogy ha kommunista elvként fogadjuk el azt, hogy a kommunistának nincs ahhoz joga, hogy vélemény nélkül menjen el az élet jelenségei mellett, akkor ez nemcsak az egyének magatartására, hanem a kommunista pártok magatartására is vonatkozik. Többször hivatkoztam Lenin elvtársnak a Thálman-ügyben foglalt álláspontjára.

Október 23. után élt bennem egy tévhit, hogy t.i. az emberek többségének józansága úrrá lesz a zavargókon, több epizód mellett a 26-i nagygyűlés lefolyása is ezt erősítette bennem. Arról nem kellett meggyőzni, hogy fegyverrel nem lehet a hibákat kijavítani, de a felháborodást elválasztottam a fegyveres támadástól. Pártház megtámadása, az ÁVH-sok letartóztatása, a telefon kikapcsolása megfordította bennem ezt a gondolatot. Pesszimizmus lett úrrá rajtam, úgy gondoltam, itt nincs más kiút, mint az illegalitás, az ellenség nagyszerűen meglovagolja egyik részről a

hiszékenységet, másrészt a felháborodást, amit a különböző jelszavak

482