Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Perczel Mór második honmentő hadjárata és az első szolnoki ütközet

veszteség szerinte egy elesett huszár volt.153 Az utólagos hadműveleti napló szerint a magyarok 10 foglyot ejtettek, s néhány málháskocsit és lovat zsákmányoltak; a magyar veszteség halottakban és sebesültekben 21 főt számlált.154 Meszéna Ferenc emlékiratában csupán a nagyszámú zsákmányolt poggyászt említi.155 A cs. kir. veszteségről nincs használható adatunk. Ottinger január 24- én közölte az I. hadtest parancsnokságával, hogy amint megkapja az alakulatok veszteségkimutatásait, beküldi az összesítést.156 A január 25-i ceglédi ütközet miatt ez azonban „elhúzódott”, s így január 26-án a két ütközet összesített veszteségkimutatását küldte be.157 A cs. kir. ezredtörténetek is csupán az ebben foglalt összesített adatot ismerik.158 Windisch-Grätz január 24-én írott beszámolója szerint a dandár január 22-én egy sebesült tűzmestert, valamint néhány sebesült lovat veszített, ugyanakkor foglyul ejtett egy huszárszázadost és 18 huszárt, s a vértesek több huszárt levágtak.159 Ez utóbbi adatot azonban cáfolja Ottinger hadijelentése: eszerint egy huszárszázados és 5 huszár esett fogságba.160 Perczel az ütközetről szóló hadijelentését január 23-án reggel 7 órakor Törökszentmiklósról küldte meg az Országos Honvédelmi Bizottmánynak. A jelentésben különösen a 6. (Württemberg) huszárezred századait dicsérte. Tudatta, hogy jelenleg még Törökszentmiklóson lévő hadzömét január 24-én Szolnokra vonja előre, az ott lévő két hadosztályt pedig Abony, illetve Rékás felé mozdítja előre. További hadműveleteiről közölte, hogy azok „bár LÁSZLÓ K. 2001. 24-25. p. HERMANN R. 1995. 125. p. MESZÉNA F. - ANTOS B. 2009. 188. p. Ottinger - I. hadtest parancsnoksága, Cegléd, 1849. jan. 24. KA AFA Karton 1954. I. AK. u. J. 1849-1-111. [No. 112/op.] Ottinger: Verlust-Eingabe über die in den Gefechten bei Szolnok und Cegléd am 22-te und 25-ten Jänner 1849 Todten, Vermißten und Verwundeten der obigen Brigade. Alberti, 1849. jan. 26. KA AFA Karton 1825. HA. u. W-G. 1849-2-19b. VICTORIN, J. 1879. 319. p.; WREDE, A. 1906. 499. p. Windisch-Grätz - I. Ferenc József, Ludwig Weiden táborszernagy, cs. kir. hadügyminisztérium, Buda, 1849. jan. 24. No. 1492/AO. Fogalmazvány. KA AFA Karton 1847. HA DA 1849-1-125. A Weldennek küldött tisztázatot lásd KA AFA Karton 1959. Governement in Wien unter Weiden. 1849-1-32. 1/2. „Praes d. 26-t. Janner 849. Nro. 162/op.” Az I. Ferenc Józsefnek küldött tisztázatot lásd KA MKSM. Karton 2. Ad acta. No. 26. Ez utóbbinál a jelentés a felvidéki harcok leírásával folytatódik. Közli HERMANN R. - KLETECKA T. - GMOSER, E. - LENKEFI F. - TEPPERBERG, C. - SZIJJ J. 2005. 194-195. p. 245

Next

/
Oldalképek
Tartalom