Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Perczel Mór második honmentő hadjárata és az első szolnoki ütközet

tovább Szolnokra, azaz ez a két dandár nem vett részt a Szolnok elleni támadásban.109 Január 19-én Hertelendy Miklós alezredes vezetésével a Mándy Ignác vezette lovas- és a Mihály Károly őrnagy vezette gyalogdandár is megindult Kisújszállásra, 20-án pihenőt tartottak, 21-én pedig továbbvonultak Törökszentmiklósra.110 A Kazinczy Lajos alezredes vezette dandár január 19-én indult el Perczelhez, s a tábornok eredetileg Szekulits alá rendelte, de végül mégsem a hadosztályba osztotta be, hanem önálló feladattal bízta meg. A források hiányában nem tudjuk megállapítani, hogy a Kazinczy-dandár Balmazújvárosról melyik útvonalon sorolt be a főerőkhöz, annyi bizonyos, hogy január 21-én már Kunhegyesen volt. A Répásy vezérőrnagy tartalék hadtestéből alkotott másik, Albrich Károly őrnagy vezette dandár a Nagyiván - Kunmadaras útvonalon nyomult előre, s a Kazinczy vezette dandárhoz csatlakozott Kunhegyesen.111 A Perczel Miklós őrnagy vezette tartalék dandár Karcagról január 19-én Kunmadarasra, majd onnan január 20-án Kunhegyesre vonult.112 Perczel rendelkezésére a kapott erősítésekkel együtt több mint 16.000 ember és 52 löveg állott. A tábornok január 21-én Karcagról közölte Kossuthtal, hogy „ha Isten segít, 22-én Szolnok ismét mienk. ” Csak amiatt MOL R 306. Katonai iratok. 18. csomó. Az 56. honvédzászlóalj parancskönyve. Másolatát lásd HL 1848-49. 9/388. A Szekulits-hadosztályra lásd még egy honvédtüzér naplóját. BENE János: Honvédnapló és levelek 1848-ból. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 1999. 3. szám. 295. p. LÁSZLÓ K. 2001. 24.; SASS J. 1861. II. köt. 56. p.; BORÚS J. 1975. 93. p. A Kazinczy-dandár Szekulits alá rendelésére lásd Szekulits jan. 19-i napiparancsát, MÓL R 306. Katonai iratok. 18. csomó. Az 56. honvédzászlóalj parancskönyve. Másolatát lásd HL 1848-49. 9/388. A Kazinczy- és Albrich-dandárok menetére lásd Répásy jan. 18-i és 19-i jelentéseit az OHB-hoz, MOL OHB 1849:688., 734.; valamint Jakob Reichhardt századosnak, a német légió 1. százada parancsnokának január 16-án és 18-án Nagyivánban, 20-án és 21-én Kunhegyesen kelt jelentéseit a légió parancsnokságához. HL 1848-49. 9/436., 10/2., 124., 196., 198. Perczel - Pálinkás Samu őrnagy, Karcag, 1849. jan. 20. MÓL OHB 1849:866.; KEDVES Gyula: „Szabolcs a hazáért”. A 48. honvéd zászlóalj története az 1848-49-es szabadságharcban. Bp. 2002. 98-100. p.; MIHÁLKA Endre naplója. In: „de víg élet, s mily gyöngy élet...a honvédélet”. (Szerk.: Takács Péter) MIHÁLKA Endre, BORCSIK Salamon, THÓBIÁS Dani emlékiratai 1848/49-ből. S. a. r.: BENE János, HERMANN Róbert, KEDVES Gyula, TAKÁCS Péter. Nyíregyháza, 2002. 39. p. (szerinte Karcagról Kenderesre, onnan Kunhegyesre majd Kunszentmártonba vonultak, ami már önmagában képtelenség); BORCSIK Salamon: Töredék napló az 1848-ik év marc[ius] 15-étől 1849-ik év oktob[er] 3-ikáig a forradalmi hadjáratból. In: TAKÁCS P.(Szerk.) 2002. 180. p. (szerinte az útirány Karcag - Kunmadaras - Kunhegyes volt, ami sokkal valószínűbb.) 229

Next

/
Oldalképek
Tartalom