Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Perczel Mór második honmentő hadjárata és az első szolnoki ütközet

Hadihelyzet a főhadszíntéren 1849. január 20. (A térképet tervezte és szerkesztette: Nagy Béla) Egy hét Karcagon - a támadás előkészületei Perczel hadteste 1849. január 15-én vonult be Karcagra, a Szekulits István alezredes vezette erős dandárját Nádudvarra rendelte, de egy visszaemlékezés szerint egy ütege Hajdúszoboszlóig ment.81 A Répásy Mihály vezette tartalék hadtest január 16-án Balmazújvároson foglalt állást. Perczel Karcagra érkezve „neheztelve értesült”, hogy a város bírája és jegyzője „éppen a jelen nehéz pillanatba, midőn a népnek bátorítására, vezérletére és védelmére a legnagyobb szüksége vagyon”, elhagyták posztjukat, de magát a várost is. Ennek következtében a sereg „számos fogyatkozásokkal és rendetlenségekkel” volt kénytelen találkozni. Perczel január 16-án írt ebben az ügyben a város közönségének, azzal, hogy hadserege „magyar testvérei iránt 81 Adatok SASS Jakab tüzér főhadnagy jegyzeteiből. (In:) VAHOT Imre - GÁNÓCZY Flóris: Honvédek könyve. II. köt. Pest, 1861. 56. p. Elképzelhető persze, hogy a visszaemlékező Nádudvart tévesztette össze Hajdúszoboszlóval. 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom