Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - BAGI GÁBOR: Adalékok a Külső-Szolnok Megyei Gazdasági Egylet történetéhez
miniszter 800 forintot utalt ki aratóverseny megtartására, és mivel május 24- 27-én egyébként is állat- és gépkiállítást kívántak tartani, a felajánlást egybekötötték egy Howard-féle gőzeke bemutatóval.53 Az ügyek intézésével Kuncze Imrét bízták meg. Bár a 2.400 forintra tervezett költségekből márciusban még kb. ezer forint hiányzott, Obermayer Lajos (1809-1879) szolnoki építőmesterrel és egyleti taggal is kapcsolatba léptek a kiállító helységek, illetve az állatok elhelyezésére szolgáló épületek megépítése érdekében. Az aratóverseny színhelye a Wodianer-féle szandai birtok rozsvetése lett, ám oda vízvezetéket kellett lefektetni az állatok itatására és a gőzgépek felfutésére.54 Sikerült a külföldi gépek vámmentes behozatalát is engedélyeztetni. A május 18-i szolnoki közgyűlés tisztázta a lebonyolítás rendjét. 24-én délelőtt 9-kor volt az ünnepélyes megnyitó, majd a bíráló bizottságok megalakítása, a bírálati alapelvek kidolgozása. Ezt követte az ekékkel, eketaligákkal, boronákkal, sorvetőkkel és kalapálókkal való kísérletezés, utána a gőz- és lóerejű cséplők, mozdonyok, szivattyúk, fecskendők, végül a rosták, szecska- és répavágók, morzsoló-, fűrész-, mosó- és mángorlógépek bírálata. 25-én délelőttre esett az arató, kaszáló és gyűjtő gépekkel a kísérlet Szandán. Másnap volt az állatok bemutatója, míg 27-én ezek bírálatára, majd a javaslatok összesítésére került sor, végül a jegyzőkönyvek felolvasására és a jutalmak kiosztására. Lenyűgözően hatott a kiállított mezőgazdasági gépek tömege is: 17 eke, 15 kerti- és tűzfecskendő, kilenc gőzmozdony, nyolc cséplő-, hét aratógép, hat rosta, öt-öt kétkerekű taliga, szivattyú, négy borona, három sorvető, két-két zúzó, morzsoló-, kaszáló- és aratógép, egy-egy kapáló, ökrös szekér, 8 LE-s cséplőgép, kazánfecskendő, vízemelő, téglavető, szecskavágó, répavágó, mosó- és mángorló-, rendfordító- és gyűjtőgép. Ezeket Tóth István és Sétő Ferenc, Fehér Miklós és Társa (Hornsby és Howard), a Clayton és Suttleworth, a Forster és Társa, a Keer és Shorten, a Robey és Társa, Jurenák Pál, Gwynne és Társai, Jaut Alajos, a Ruston és Proktor, Schlik Ignác, Walser Ferenc Pestről, Kahelman Károly Selmeczről, a Strobl és Baris és a Yull Pestről állították ki. A környékbeli gyártmányok közül kiemelkedett a törökszentmiklósi Lábassy János nyolc ekéje taligával, valamint két fogas boronája, a makói Polgár Péter három ekéje taligával, egy-egy sorvetője, kettős boronája és szénagyűjtője.55 53 54 55 178 KUNCZE I. 1872. 51-52. p. Uo. 58. p. Uo. 96-100. p.