Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - SELMECZI LÁSZLÓ: A Jászság betelepedése és kialakulása
medencében. A helynév török eredetű, s összetartozhat a többes számú óorosz berendel alapján rekonstruálható herendi (’aki megadta magát’) népnévvel.19 A Pentz-féle összeírás Jászberény határait nem rögzítette, csupán annyit jegyzett meg, hogy a település Négyszállás és Boldogháza pusztákat is használja.20 Bedekovich azt írta Jászberény „Terrénumáról”, hogy az „...egybe van kaptsolva, éjszakra Négyszállása, Napkeletre Borsóhalma, délrül Boldogháza Pusztákkal maga a ’ Jász Berényi föld határos éjszakrul Felső Sz. György Helységével, Kerekudvar pusztával, Monostor Helységével, Négy Szállás Puszta Napkeletrül Jákóhalma és Mihály Telek Helységekkel, úgy a’ jánoshidi Mizse pusztával, délre Boldogháza pusztával, Napnyugatra Farmosi, Nagy Kátai Terrénummal”,21 A jászok által megszállt Berény a tatárjárás előtt ugyanolyan, legfeljebb 20-30 háztartást számláló átlagfalu lehetett, mint Árpád-kori falvaink legtöbbje. Az Árpád-kori Berény a mai jászberényi főtér és plébániatemplom környékén terülhetett el, mert ez volt a Zagyva árvizeitől leginkább védett terület. Azonban az újkori feltöltés miatt a városban a középkori rétegek mintegy két méter mélységben találhatóak.22 A település XIII. századi határaira legfeljebb következtetni tudunk. Jászberény kiterjedését viszonylag nagy bizonyossággal csak a török hódoltságot követő konszolidációs időszak adatainak alapján tudjuk megállapítani, ez azonban már többszörösen felülmúlta Berény Árpádkori határait. Erről annyit már most előre bocsáthatunk, hogy a jász kapitányok a beköltözést követő évszázadokban következetesen igyekeztek a település határait tágítani és földszerzéseiket az elbirtoklást követően jogilag is megalapozni. Jászberény 1357-ben bukkant fel először egy minden bizonnyal hamis oklevélben.23 Másodjára 1438-ban Berensallas néven említették.24 1442-ben KISS Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I-H. köt. Bp. 1988. I. 652. p.; NÉMETH Gyula: Makiár. Magyar Nyelv 1931. (XXVII) 147. p.; RÁSONYI NAGY László: Der Volksname Berendi. Seminarium Kondakovianum, Recueil d’Études VI. Praha, 1933.; FODOR Ferenc: A Jászság életrajza. Bp. 1942. 128-130. p. CSEH Géza: A Jászság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban. In: Zounuk 10. (Szerk.: Zádomé Zsoldos Mária) Szolnok, 1995. 217-218. p. TÓTH János: A Jászkunság helyzete a 18. sz. végén. (Bedekovich Lőrinc kéziratos könyve) In: Jászsági Füzetek 13. Jászberény, 1976. 33. p. KOMÁROMY József: Ép búzásverem a jászberényi főtéren. In: A Jászberényi Jászmúzeum Évkönyve, 1938-1943. Bp. 1943. 182-185. p. Horváth Péter 1801-ben töredékesen közölt egy Szécsi Miklós országbíró által 1357. szeptember 25-dikén Visegrádon kiadott oklevelet, amely jászberényi László és jákóhalmai Csupor Domonkos között a „Horgasérmellyéke” nevű föld hovatartozásával kapcsolatos peres kérdést bírói egyezség útján elintézte. Ugyanezt az okiratot később az 15
