Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - NOVÁK LÁSZLÓ FERENC: Nemesi ellenállás a Jászkunságban, különös tekintettel Jászapátira
nemesek csupán személyükben élvezhettek kiváltságot, birtokaik nem (erre kötelezte őket az 1795. évi 77. törvénycikk is).83 A magisztrátusban is helyet foglalva, valóságos védőernyőt képeztek nemesi kiváltságos jogállásukkal a nemtelen, jobbágy jogú mezővárosi közösség felett. Különösen fontos tényező ez Nagykőrös esetében, ahol a legnagyobb földesúr, a város felét birtokló gróf Keglevich família jobbágytelki viszonyok közé kívánta szorítani a viszonylag szabad jobbágyparaszti közösséget a XVIII. század közepén, s az incapacitas törvény alapján (jobbágyok birtokképtelensége, azaz a jobbágy nem rendelkezhetett örök tulajdonú saját birtokkal) a királyi ,fiscus” megfosztani akarta a mezővárost korábbi birtokszerzeményétől, Pótharaszt pusztától. A magisztrátus többségét alkotó nemesek jogállásuk alapján képesek voltak oltalmaznia a jobbágy mezővárosi közösséget (névlegesen, a város pénzén megvásárolták a városi közösség javára az elkobzásra ítélt pusztát), hiszen ez önös érdekeiket is szolgálta. Kecskemét és Nagykőrös „szabadalmas város” is „nemes tanáccsal” rendelkezett. Nagykőrös kedvezőbb jogállását mutatja az, hogy a földesúr képtelen volt majorsági gazdálkodásra berendezkedni - ellentétben Kecskeméttel -, s úriszéket sem tudott felállítani, működtetni. A mezőváros felsőbb joghatósága Pest vármegye volt. Bár Kecskeméten a jelentős számú nemesség önállóságra törekedve igyekezett kivonni magát a közterhek viselése alól, önálló nemesi közösséget, Hadnagy Széket létrehozni, sikert nem érhettek el, köszönhetően annak, hogy jó kapcsolat állott fenn Koháry földesúr és a magisztrátus között, a földesúmak és a többségében nemesekből álló mezővárosi tanácsnak sem volt érdeke a communitás egységének megbontása.84 Nagykőrös is megmaradt a „nemes tanács” irányítása alatt álló szabadalmas mezővárosnak, ahol a nemesi szeparatizmus nem nyilatkozott meg. A magisztrátus fő erőssége volt a viszonylagos önrendelkezés. Ennek is tulajdonítható, hogy a város 1817-1821 között megvásárolta saját földesurai többségének birtokait (gróf Keglevich, gróf Sztáray, gróf Forgách, s több középbirtokos család), s ennek pénzügyi fedezete érdekében folyamatba helyezték az 1820-as években a redempciót (kiki megváltotta az általa használt földet), ezáltal szerezve birtokjogot. A redempció előtt a város a földesúri birtokokat bérelte, árendálta (a XVII. században mind a magyar, mind a török földesuraknak fizetett adót), a nemes tanács földesurainak képviselőjeként, „reprezentánsaként” léphetett fel. A földesúri birtokok felett a magisztrátus rendelkezett, s ő testesítette meg a 83 84 154 NOVÁK László: A három város. Bp. 1986. 85. p. RÉVÉSZ László: Kecskemét harca a beköltözött nemesekkel a 18-19. században. Kiskunsági Könyvtár 2. sz. Kecskemét, 1956. 10, 33-35. p.
