Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - NOVÁK LÁSZLÓ FERENC: Nemesi ellenállás a Jászkunságban, különös tekintettel Jászapátira
az, a kit T. Plebánus Úr kívánt, békétlenséget szerzett a Nép között, azt hintegetvén, hogy nem a Nép, hanem a Nótárius választotta Bírónak, amit mondani képtelen, és szemtelenség, mert azon T. Ns Maglis Deputatiorúl ki ezen Városban a Restauration jelen volt, fel nem lehet azt tenni, hogy kötelességében el ne járjon, arra, hogy kit választott a Nép Bírónak, ne vigyázzon; A Templom nagyobbítására az Lakosok által nagy buzgóságal öszve hordattatott követ, a Parochialis Árnyék Széknek újonnan lett fel építésére, és a nagy árkon fel állított Hídnak tsinálására hagyta, és engedte, a Népnek botránkozásával forditattni Kalmár Istv Úrnak Ord Bírósága alatt; Dósa János Úrtúl, T. Plebánus Úr a Parochiárúl azt üzente Balajti Antal Úrnak: nem feö Bírónak ezen Városban, hanem Malacz Pásztornak sem való Bollók plébános azt is kifogásolta, hogy a templom bővítésre ajánlott pénzösszegnek többnek kellett volna lennie. Erre a felelet: „Azon Paléta mely T. Plebánus Úr által elöl mutattatik, szól az Ns Insurgens Sereg fel állítására, az Ties Ns Distusok által parantsolt, és repartiáltatott pénzrűl, mely szerint egy sessió földre 88 f esset; és szól másodszor, azon Insurgens sereg 8. Holnapi tartására öszve szedni parantsolt Naturálékbúl; Az Insurectió felállítására repartiáltatott summa Jász Berényben az Insurectionalis Cassában be adattatott, ut sub N= 304 Ai 1807, az Insurectionalis sereg tartására öszve szedettetett Naturálék ára pedig, amenyire azok a Templom nagyobítására ajánltattván, a Város Hombárjában be mérettettek, a egy fillérig a BenefCassa által meg adattatott, és arról rendes számadás vitetik, mellyet T. Plebánus Úris minden észtben coromisáltis [...] következendően a Tiszt: Plebánus Úr által kérdésben vett, és effective denunciált pénzek eránt semmi fogyatkozás, semmi Maleversatio, amit képzelt nem jött közben azok kellő képen legitimáltattak, töbször Tisztelt Plebánus Úr czégéres, és gyalázatos, tetemes summának el sikkasztását magában foglaló Denunciatiójában benne maradt, az azon summákat manipuláló Tanátsnak Tagjait, nem tsak a Városban, és Distusokban, hanem az Országnak némely részeibenis nagy gyalázatban leverte, hiriben nevekben azokat meg ölte, ellenek az Lakosokat hamis Vádgyaikkal ültette, tőlök egészlen el idegenítette, azoknak bizodalmát tőlök elhúzta, azt mondogatván a zenebonásoknak az ellenek indított Fiscalis Per folyamattya alatt, a mit Balajthy Antal Úrnak Tajti György jelen léidben Tajthy Istvány meg vallotta, és Balajti Antal Úr Kiss Márton Ord Biró, Dósa János, Horváth János, Utassy Istvány Urak előtt elő beszéllette, ne féllyetek, majd mikor a gombolyag vége ki kerül, akkor elő állok én a Kapura értvén a most elől adott, Néhai Tiszt: Nagy Gábor Úr utánn talált ölni való eszközzel, és Palétával - meg bántotta T. Plebánus Úr gyalázatos Vádgyával, és Deninvitiójával az T. Nemes Districtusokat is, azt tévén fel az Ties Distusok felől, hogy az általok ki adattatott egész Repardonális summát el hagyták, egy két Manipulánsok által harátsoltattni; meg sértette ezen Tanátsotis, hogy roszúl 136