Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: „Értünk Kunság mezején”… Táplálkozástörténeti adatok Karcag város 18. és 19. századi irataiból
Debretzenyi Magyar fejér nép szép tehetségét”, vagyis kenyérsütő tudományát.4 Az biztos, hogy a debreceni kenyér még úri házakhoz küldött ajándéknak is megjárta. Varró István karcagi nótáriusnak a templomépítést megörökítő emlékiratában azt olvassuk, hogy „Egerben a kanonoknál járván „Pár Tekenős békákkal és Egy Egy pár Debreczeni fejér kenyerekkel ’s Pereczekkel... ” jelentették be magukat.5 A karcagi kenyérnek csak a 18. század végétől és a 19. század elejétől lett nagy híre a környéken, de ekkor már idegenek is felfigyeltek rá. „Éljenek ősök portáin /Soká az ily emberek/ Kiknek ily híres és fáin/ Mind szívek, mind kenyerek” dicsérte a néhány hétig itt vendégeskedő Csokonai Vitéz Mihály. A karcagi kenyér hamarosan a debreceni piacon is megjelent és keresett portéka lett. 1820 tavaszán Kultsár Istvánné idézteti a tanács elé Varga Jánost, aki szekerese lévén Debrecenben „egy 'sákban két kenyerét és 17. kalátsát” ellopta és eladta.6 A kenyérrel és kaláccsal való piacozás tartós mesterségnek bizonyult, mert még a 20. században is virágzott, több néprajzi dolgozat is megemlíti.7 Kétségtelen, hogy a legfontosabb ennivaló, úgymond alapélelmiszer volt a kenyér. A kenyérgabonát vagy a lisztet minden munkabér-szerződésben ott találjuk. Kenyér van a pásztorbérben, kenyér, liszt vagy gabona segélyt küldenek az elemi csapást szenvedett településeknek. Kenyeret vagy lisztet kaptak a város vagy az egyház segítségére szoruló szegények, a katonakenyerekből meg két hétig naponta több ezer kilogrammot sütöttek a karcagi asszonyok 1849 telén és tavaszán.8 A kenyérsütés a gazdasszonyok tudománya volt, itt-ott leírták milyen szégyen volt a 19. század végén vagy a 20. század elején a parasztcsaládnak boltból, péktől venni a kenyeret, mégis már 1838 nyarán megkezdte a munkát a város első sütőmestere, Engelbert ANTALFFY Gyula: így utaztunk hajdanában. Bp. 1975. 332-333. p. Az „áldott tájék” ezen felül a híres mézeskalácsnak, perecnek és kalácsnak is a hazája. Varró István naplója, Györffy István Nagykun Múzeum Adattára 618. sz. Varró István naplója. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (továbbiakban: JNSZML) Karcag város levéltára (továbbiakban: Kg. v. lt.) Tanácsülési jkv. 1820. május 6. 205. DEMJÉN Lajosné: Az „áldott” Karcag. Bp. 1992. A híres kunsági kenyér teljes egészében a békés 18. század hozománya. Hogy milyen lehetett a kunok kenyere a korábbi évszázadokban? Azt sajnos nem tudjuk, bizonyára lényegesen egyszerűbb, mint a komoly szaktudást megkövetelő későbbi kenyér lett. A 17. század futások egyikéről maradt fenn az az apróság, hogy a madarasi gazdasszonyokat kenyérsütés közben érte a támadás, és a teknőben magukkal vitt tésztát a Tisza partjába vájt üregekben sütötték ki kenyérnek. ELEK György: Egy város a hátországban: Karcag 1848-49-ben. Karcag, 1998. 86-87. p. 127
