Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: A jászkunokról női szemmel
helyük, azaz a család földjének, illetve a saját földbirtokuknak a nagysága vagy éppen annak hiánya alakította. A redemptio terheinek kifizetése még be sem fejeződött, amikor a helyi értékrendben már teret nyert a redemptusok érdemeinek hangoztatása és erkölcsi fölényük elfogadottsága. 1757 tavaszán két komáromi kereskedő érkezett a Kiskun Kerület székhelyére gabonát vásárolni. A lakosok a helység házánál jelentek meg, hogy átadják, illetve felajánlják megvételre termésüket. A helyi szokás szerint az alku a főbíró előtt történt. A felvásárló hitelben akarta elvinni az árut, ezért Nemcsok János redemptus gazda felajánlotta közvetítői szolgálatait. Szavaiból minden jelenlévő megérthette, hogy a megbízható ember redemptus vagy másként a redemptus megbízható ember, így szólt:-„Jól gondolják meg Kendtek, hogy kinek adják! Ne adja Kendtek másnak, hanem nékem adhattyák, mert én redemptus gazda vagyok, ha valaki kárt vall a jószágából, engem keressenek, én fizetem meg. ”} A redemptusi öntudat hangoztatásának másik példáját egy 1799-ben történt birkalopási esetből emeltem ki. A félegyházi juhos gazda birkái között a feljelentő 5 lopottat vélt felismerni. Az ügy a kapitányi bíróság elé került, ahol a gazda élénken tiltakozott, mondván, minden fundamentális ok nélkül került áristomba. Helyzetét nem csupán felháborodással, hanem szégyenként értékelte: „gyalázatos én nékem, mint régi Redemptus Gazdának szív beli fájdalomtól viseltetvén el szenvedhetetlen, mivel egyik első tőkéje lévén az édes Atyám e nemes városnak”} A redemptus nem csupán különbnek tartotta magát másoknál, szégyen volt számára, ha valami alantas tevékenységgel hírbe hozták. A meggyanúsított valószínűen azért kapaszkodott mentségül atyái érdemeibe és redemptus voltába, hogy a kapitánynak tudtára adja, nem ítélheti meg a redemptust ugyanúgy, mint más közembert. A redemptusi öntudat a redemptiótól távolodva sem csökkent, sőt kimutathatóan erősödött. A jászsági és kunsági helységekbe nem fogadtak be akárkit. A helyi tanácsok tucatjával utasították el a lakosi jog iránti kérelmeket azok esetében is, akik 10-12 esztendeje éltek és dolgoztak a településen. A lakosi jogot kérő hiába volt vagyonos és fizette volna meg könnyedén a polgárjog taksáját, ha a helyi társadalom választott vezetői - a tanács és a főbíró - nem adták meg számára a lehetőséget, ki kellett költöznie. Bács-Kiskun Megyei Levéltár (Továbbiakban: BKML) Kiskunfélegyháza levéltára (Továbbiakban: Kf. lt.) N° 19. Capsa 1. Fasc.l. N° 7/1759. BKML Kf. lt. Arc. 16. Capsa 2. Fasc.l. N° 66. /1799. 85
