Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - MAGÓ KAROLY: Szolnok elleni légitámadások a második világháború idején

német katona is, aki nem a bombázásban halt meg június 2-án, vagy az utána következő néhány napban, de ez a halál okánál be van jegyezve. A névtelenül eltemetett katonák esetében nem tüntették fel a halál időpontját, ezért nem tudni, hogy mennyien haltak meg ezen a napon, de ha az összes névtelenül eltemetett katonát vesszük, akkor is maximum 287 névtelen katona lehet a támadás áldozata, ami töredéke az 1948-ban jelentettnek. Azonban szinte biztos, hogy nem minden névtelen katona a bombázás áldozata, mert ide temették a háború alatt Szolnokon meghalt ismeretlen katonákat. Ezek alapján megállapítható, hogy Zsemlye Ferenc jelentése erősen pontatlan a német halottak számában. További jelentős eltérése a polgármester által kiadott jelentésnek az exhumálás során tapasztaltakhoz képest, hogy a jelentés szerint 11 tömegsírban nyugszanak ismeretlen német katonák, azonban a sírok felnyitása után megállapították, hogy egy sírba 8 fő, két sírba 3 fő, és öt sírba 2 fő ismeretlen katonát temettek, a többi halottat mind egyenként temették el. A polgármester azt írta jelentése végére, hogy az adatokat a helyszínen gyűjtötték be, mert nincs semmilyen dokumentum a kezükben. Emiatt az 1948-ban írt jelentést nem lehet pontos bizonyítékként kezelni a német halottak számát illetően, mert egyetlen irat sem igazolja a benne szereplő számokat és a tömegsírok létezését, amit a polgármester is elismert. Ha valóban a helyszínen lettek összegyűjtve az adatok, akkor a temető főkönyvét kellett megnézniük, amiben azonban nincs utalás a német tömegsírokra. A temető főkönyvében csak a magyar civil áldozatokról készült egy összesítés 1945 elején, amelyben név szerint 119 halottat sorolnak fel a bombatámadások áldozataiként. A könyv szerint ennek a támadásnak az áldozataiból 85 embert temettek el Szolnokon, a XX. számú parcellába.46 Mivel 1948-ban a temető gondnokságánál sem találhattak semmilyen dokumentumot, ezért „A helyszínen pótlólag most szereztük be a fenti adatokat... ”, azt jelentené, hogy szemtanúk lettek megkérdezve? A Szolnokon eltemetett német hősi halottak nyilvántartása szerint 8 sírba temettek több katonát, (2, 3, vagy 8 főt) amire tömegsírként emlékezett valaki? Közszájon forgott egy történet, mely szerint volt olyan ember, (sajnos nem sikerült kideríteni a nevét) aki azt állította, hogy kamaszként részt vett a német katonák temetésében, és emlékezett rá, hogy talicskával hordta a halottakat a sírba. Több sorban egymásra fektették a halottakat, és leöntötték klórmésszel, majd betemették őket. Sok évvel ezelőtt a temetőben dolgozóknak megmutatta, hogy a tömegsírok a német sírokkal szembeni, jelenleg majdnem teljesen üres parcellában vannak. Miután megtörtént a német hősi temető exhumálása, A szolnoki Körösi úti temető temetőkönyve. Összesítés az 1944-ben bombázásban elhunytakról. 403

Next

/
Oldalképek
Tartalom