Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Vármegyeháza „varázsütésre”. Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának megépítése 1876–1878 között. II. rész

A megyei települések székházépítési pótadó- és illetékfizetési moráljával szemben a későbbiekben is számos kivetnivaló mutatkozott. Pedig a bevételekre a megyei pénztárnak a székházépítéssel kapcsolatban felmerült és kifizetetlen számlák okán az idő előrehaladtával mindinkább elengedhetetlenül szüksége volt. Az alispán által készített, belügyminiszterhez eljuttatott jelentés szerint a székházépítési pénztárból az építkezés során felmerült költségek fedezetére - a bevétel és kiadások összesítése után - 1881 végén még mindig 142.667 forint és 71 krajcár hiányzott.212 Ennek a tekintélyes hiánynak a pótlására - lehetővé téve az építési vállalkozó évek óta halogatott kifizetését, illetve a székházépítési kölcsön kamatokkal együtt történő visszafizetését - az alispán szerint egyedüli lehetőségként a megyei települések ismételt megadóztatása kínálkozott. A megye közgyűlése ezért 1882-ben úgy döntött, hogy „a Szolnokon felépített megye székház költségeire felvett kölcsön, valamint a székház építési-költségek kiegyenlítésére” a volt Heves és Külső- Szolnok vármegyéhez tartozó települések lakosaira 1882-től 5 éven át az állami adó 4 %-os összegéig ismét pótadót vet ki.213 Tisza Kálmán belügyminiszter 1882. február 22-én kelt válaszlevelében, a pénzügyminiszterrel egyetértésben engedélyezte a megye számára az újabb pótadó kivetését.214 Ennek ellenére a megyei pénztárnok kimutatása szerint az 1882. év első félévére esedékes hátralék 17.154 forint és 18 1/2 krajcár volt.215 Ez az összeg azonban az év utolsó negyedére 38.788 forintra és 95 krajcárra bővült.216 Sipos Orbán levele Tisza Kálmán belügyminiszterhez. Szolnok, 1881. dec. 31. JNSZML Alispáni iratok 1876-1894. Cs. 2. 4. JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye kgy. jkv. 3/1882. 1882. máj. 14. Tisza Kálmán belügyminiszter levele Jász-Nagykun-Szolnok megye közönségéhez. Bp. 1882. fehr. 22. JNSZML Alispáni iratok 1876-1894. Cs. 2. 4. Nemes István megyei pénztámok kimutatása a megyei települések székházépítési illeték- és pótadó hátralékáról. Szolnok, 1882. jún. 19. Nemes István megyei pénztámok kimutatása a megyei települések székházépítési illeték- és pótadó hátralékáról. Szolnok, 1882. szept. 22. 359

Next

/
Oldalképek
Tartalom