Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: „Értünk Kunság mezején”… Táplálkozástörténeti adatok Karcag város 18. és 19. századi irataiból
gazdálkodásban és fogyasztásban jelentős szerepet játszó bormennyiséget szolgáltattak. 1838-ban azt írta erről a karcagi tanács, hogy „közönséges bortermő időkben esztendőnként 15-16 ezer Forintok maradnak a’ Lakosok erszényeikben helybe termett boraikért”, 1836-ban, viszont, írják, a kései fagy és havazás miatt elpusztult a szőlőtermés, ezért ugyanennyit voltak kénytelenek kiadni a „külföldi termésű” italokért.113 A karcagiaknak tehát helyben termett, más néven „kerti borokat” és más vidékről behozott főként „hegyi borokat” mértek a Bárány és a Fehér Farkas vendégfogadók ivóiban, a Szeles, Csillagos, Morgó kocsmákban, és a határbeli, Tibuczi, Karajánosi és elébb a Zádori majd a (Kun)Ágotai nevezetű csárdákban. A borméréssel kapcsolatos ügyeket a borbírák intézték. A máshonnan hozott borokat általában a tanács vásárolta meg, az árukról időről-időre a tanácsülésen döntöttek. (A helyi borokat mindig olcsóbban mérték.) A tanácsjegyzőkönyvek szerint a 19. században Kágyáról, Székelyhídról és Hegyközből, azaz Bihar vármegyéből, az Érmellékről hoztak bort, de előfordult Eger, Nagyvárad és ritkább esetben (és kisebb tételben) Tokaj is. A bort a kocsmákon és csárdákon kívül a tanácsi engedéllyel és szerződéssel működő „kurta kocsmákban”, házi bormérésekben értékesítették. Ezekben legfeljebb úgy volt szabad mérni a bort, ha a vendég elvitte, de gyakorta előfordult, hogy valósággal kiskocsmákká lettek a házak. Ezek elszaporodását az ellenőrizhetetlenségük, a részeg fővel történt verekedések, és a tűzveszély miatt gátolni igyekeztek.114 Minden kimérésben szigorúan tiltották a bornak gabonáért való értékesítését, a hitel összegét maximálták, esetenként (gyengébb esztendőben) megtiltották a „kontóra ivást.” A kocsmárosok és a kurta kocsmát tartók csak a tanács által átadott, (a lakosoktól felvásárolt, vagy idegenből hozott) bort és pálinkát árulhatták. Akiknél máshonnan származó italbeli portékát találtak, azokat megbüntették. Pálinka Az iratok tanúsága szerint kedvelt italféleség volt, s ebből is rendszerint kevésnek bizonyult a helyben készült mennyiség, amiért a város behozatalra szorult. A 19. század végétől (főleg miután a filoxéra által kipusztított szőlő helyébe inkább fákat ültettek) a kertek gyümölcsfái, a sok szilvafa adták/adják a pálinkafőzés alapanyagát, a gyümölcsöt. A 18. 113 114 154 JNSZML Kg. v. lt. Tanácsülési jkv. 1838. augusztus 3. 515. A házak egy részénél valóban kocsma volt, vagyis ott helyben lehetett inni, a másik háznál „elvitelre” mérték.
