Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: A Karajános-gáttól a hortobágyi vasúti hídig (Tájtörténeti áttekintés)
pedig ismét karcagi halászok igazolják, hogy ők ,,a' Kardszagi Réten és nem a Gyarmatin halásztak, sőt a' Hálójuk is meg akadt egy nagy cölöpbe, melly az előtt sok Esztendőkkel Határ gyanánt veretett le. 10 A kerítőháló, a gyalom és a vész a szervezetten működő halászcsapatok eszközei voltak. Kisújszállási példákból tudjuk azonban, hogy a szegényebb lakosok a sekélyebb tavakban és vízfolyásokban tapogatóval is halásztak. A halászat bérlői 1822-ben kérelmezték is, miszerint a lakosok az árendás vízben tapogatós halfogástól, a Halas és a „Méjj ér” kivételével, mindenhonnan tiltassanak el. A tanács jogosnak találta a kérést, de megjegyezte, a nép azóta élhet bővebben hallal, mióta ,,a' Halászat tapogatóval vitetik véghez a szegénység által. ” Ezt fontosnak tartván, a bérlet lejártától (november 1-től) a vizeket a halászatnak felszabadították.110 111 Tíz év múlva a „Köz Lakosok” ismét eltiltattak a Berettyónak mindenféle halászatától, másutt viszont bátran halászhattak, de csak saját szükségletre és csak tapogatóval. A halászoknak ugyanakkor megtiltották nádból készült vész állítását a Berettyón, állíthatnak viszont - írják - drótból készült vészt.112 A vészek állítására és anyagára vonatkozó utasítást az árvízvédelmi előírások hozták magukkal. Az 1840-es évek elején Karcagon ugyanezért kötötték ki a szerződésben a derekak kitisztítását is a halászat bérbeadásakor.113 A víz lefolyását meggyorsítani kívánó tiltások és rendeletek ellenére nem sok minden változott. Bőven voltak hagyományos felépítésű vészek a karcagi határban. Györffy István az akkor még élő emlékezet alapján a Pene-szigetnél, a Kuntisztán, az Apavára tájékán és a Hortobágy folyó torkolatában lévőket nevezi meg, s (véleményünk szerint kis túlzással) hozzáfűzi „kisebb vészek a határban egyebütt nagy számmal voltak14 A halfogás másik, a halászattól egyértelműen elkülönített ága a csíkásza volt. Ezt főként télen űzték az erre szakosodott rétjárók, de a feljegyzések szerint redemptus gazdák is szívesen foglalkoztak ezzel.115 A csík a vészben is megkerült, de leginkább speciális szerszámmal, csíkkassal fogták és a vizes terület szélén készített csíkvermekben tárolták, onnan vitték a piacra. Jövedelmező foglalkozás volt, mert (a ma már szigorúan védett) réticsík 110 JNSZML Kisújsz. v.lt. R.sz. 274. Egy 1760-ban felvett tanúvallomásban azt olvassuk, hogy a tanú 1739-47 között „az Ecsegi Földes Uraknak Gyalmossa” volt és társaival egészen a Hortobágy torkolatáig halásztak. 111 JNSZML Kisújsz. v.lt. Tjkv. 1822. november 1.465. sz. 112 JNSZML Kisújsz. v.lt. Tjkv.1832. május 6. 326. sz. A feneketlen vesszőkosárral (tapogatóval) való halfogás még az 1970-es években is közismert volt. 113 JNSZML Kg. v.lt. Tjkv. 1842. október. 8. 660. sz. 114 GYÖRFFY István: Nagykunsági krónika. Karcag, 1984. 4L p. 115 JNSZML Kisújsz. v.lt. Tjkv. 1791. január 11. 34. sz. „... mivel a' Csíkászat haszna télen által szokott folyni és azon hasznot már egészen el is vették, de azomban a' Halászatban, melynek nyáron is hasznát lehetne venni, (ami miatt) valamely hátra maradást szenyvedtek...” panaszolják a halászat és csíkászat bérlői. 85
